Politika

Kevés munkanélkülit csábít a katonaélet: eddig hatszázan jelentkeztek a Honvédséghez

civilhetes.net

Idén 3800 álláskeresőt vár a hadsereg a speciális önkéntes tartalékosi programba. Ehhez képest az érdeklődés egyelőre visszafogott. – írja a nepszava.hu.





Bár továbbra is több ezer fő jelentkezésével számolnak a Magyar Honvédségnél, eddig hatszázan érdeklődtek a nemrég bejelentett, munkanélkülieknek létrehozott speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat iránt – tudtuk meg a Honvédelmi Minisztériumtól.

 

A tárca tájékoztatása szerint az ország 25 pontján jelenleg is folyamatban van az érdeklődők alkalmassági szűrése, civil orvosi és pszichológiai vizsgálata. Ezek végeztével derül ki, hogy a július elsejével induló programban hányan köthetnek szerződést a honvédséggel és öltözhetnek

angyalbőrbe egy időre.
A honvédség – miután Orbán Viktor arról beszélt, hogy a járvány miatt állásukat vesztők mindegyikének adnak munkát – május közepén jelentette be az új, munkanélkülieknek indított foglalkoztatási formát, amelyre a 18 és 50 év közöttiek jelentkezhetnek.






 

A programban részt vevők egy hat hónapos, több fázisból álló katonai kiképzésen vesznek részt, ezért havonta 161 ezer forint fizetést, illetve ruházkodási, utazási hozzájárulást kapnak. Ez utóbbi azért is jár, mivel a munkaidő végén hazamehetnek a családjukhoz.

 

A program sajátossága, hogy bármikor megszakítható, azaz ha valaki talált magának közben állást, úgy távozhat a honvédségtől. Ugyanakkor ha teljesíti a hat hónapos szolgálatot, úgy lehetősége van arra, hogy újabb hat hónapra jelentkezzen speciális önkéntes tartalékosnak vagy éppen, ha kedvet kapott a katonaélethez, jelentkezhet valamelyik hivatásos foglalkoztatási formára is. Ehhez azonban meg kell csinálniuk a szigorú fizikai alkalmasságit is.

 

Mint az Benkő Tibor honvédelmi miniszter korábbi ismertetőjéből kiderült, a program jelenleg kipróbálás alatt van, így az idén összesen 3800 munkanélkülit tud foglalkoztatni a honvédség. Ugyanakkor a miniszter jelezte, hogy ha a kezdeményezés az idén népszerűnek bizonyul, úgy a kormány és a tárca minden bizonnyal a későbbiekben jóval több ilyen státuszt tud majd biztosítani az érdeklődőknek.

 

A honvédség szempontjából mindenképpen megtérülő lehet a program: aki végig csinálja a kiképzést, arra utána akkor is tartalékosként lehet számítani, ha végül valahol állást kap és távozik a honvédségből. Másfelől elképzelhető, hogy a résztvevők egy része – köztük a versenypiacról kiesett, ám valamilyen képzettséggel rendelkezők – végül a katonaságnál maradnak, ami szintén nem lenne ellenére az évek óta munkaerőhiánnyal küzdő honvédségnek.

 

A magyar honvédség létszámáról csak hozzávetőleges becslések vannak, a teljes létszám – mint oly sok más adat a lassan legendásan titkolózó magyar hadsereg körül – titkos. A 2019-es költségvetési törvényhez mellékelt dokumentumban csak „átlagos statisztikai létszámot” írnak le, amely inkább csak a nagyságrendet érzékelteti. Eszerint tavalyig 21 ezren teljesítettek szolgálatot, ám az nem ismert, hogy ebből hányan voltak ténylegesen fegyverben.

 

Mindenesetre van hová fejlődni: a honvédség fejlesztését előirányzó, ambiciózus Zrínyi 2026-os program azzal számol, hogy 2026-a nagyjából 30 ezer fő professzionális katonája legyen az országnak és 20 ezer tartalékosa. Az biztos, hogy a pénz és a paripa adott: a honvédség ezermilliárdos nagyságrendben vásárolt high-tech hadiberendezéseket és ennek megfelelőn az idén rekordot dönget a védelmi költségvetés, a tavalyi 512 milliárdhoz képest idén 616 milliárdot költene el az ország a honvédelemre.






 

Stabilitás és kiszámíthatóság

A múlt hétig összesen 2500-an jelentkeztek a honvédséghez az idén – tudtuk meg a tárcától. Ebbe benne van a speciális önkéntes tartalékos katonának érdeklődő hatszáz fő is. Hogy a fennmaradó 1900 jelentkezőből melyik szolgálati formára hányan mennének, az nem nyilvános adat. Azaz: nem tudható, hogy ebből hányan lennének hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonák. Mint a Euronews megírta: tavalyhoz képest duplázódott a jelentkezők száma, ami a portál szerint azzal magyarázható, hogy a koronavírus járvány okozta gazdasági válság közepette igen sok fiatal érdeklődik a stabil, kiszámítható hosszú távú megélhetést jelentő katonai hivatás iránt.

forrásnepszava.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top