Politika

Az Orbán-kormány legfontosabb nemzeti terméke a puskapor lett

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Állig fegyverbe a NER





Azóta, hogy beléptünk a NATO-ba többször számon kérték már az országot, amiért alaposan az előírt fejlesztési összeg alatt költött a katonaságra. Az Orbán-kormány most minden elképzelést felülmúlva a 2021-es költségvetésben a fegyverkezésre tervezete a legtöbb pénz. Mire, ki ellen készül ilyen nagyon a NER? – tette fel a kérdést a Városi Kurír

 

Nagyon belelendült a fegyvergyártásba az Orbán-kormány – Félmilliárdos profit géppisztolyból

A 2021-es költségvetésből úgy tűnik, hogy a haderő az elsődleges prioritás az Orbán-kormány számára. A honvédelmi kiadásokra 778 milliárd forintot szánnak jövőre, ami 30 százalékkal több, mint az idei költés, míg a rendvédelmi kiadások megközelítik a 953 milliárd forintot 2021-ben. Már a 2020-as költségvetés is rekord volt: idén 616 milliárd forintot fordít a kormány honvédelmi feladatokra, a legmagasabb összeget a rendszerváltás óta. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program fő célja, hogy a honvédség létszámát 37 650-re növeljék és 20 ezer tartalékos katona legyen, valamint a szárazföldi egységeket és a légierőt egyaránt modernizálják. Az iraki misszió tevékenységét 2021. december 31-ig hosszabbították meg és a Balkánon is vannak békefenntartó magyar katonák.
A kormány már 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően évente legalább a GDP 0,1 százalékával növelik. Azóta többször is azt hangoztatták: a honvédelmi kiadások 2024-re elérik a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányt. Ettől még mindig messze vagyunk, kiegészítő források nélkül 2020-ban 1,26 százalékot teljesítünk.” (privatbankar.hu)

A legbelső félelem

A NER paranoiája szerint a lelke mélyén a nemzetközi elszigetelődés rémétől rettegő rezsim, a fegyvergyártást is szeretné kerítésen belül megoldani, ebből is önellátásra törekszik. A fenti állítást látszik bizonyítani az  is, hogy az állami fegyvergyárnak már 2 milliárd forintos forgalma van, de a nemzeti fegyvergyártást szolgálja az Ausztriában megvett gyár  is. Az Ausztriai “piacozás” második részletét jövőre kell kifizetni.






 

Két éve, 2018 júniusában a Magyar Nemzet-nek beszélt erről Németh Szilárd:

A cél, hogy a térség legerősebb hadseregével rendelkezzünk erkölcsi, szellemi, fizikai felkészültséget tekintve egyaránt

 

Kik ellen fegyverkezünk ilyen gőzerővel?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top