Menczer Tamás volt a köztévé egyik vendége, ahol a kormány által Kínától vásárolt lélegeztetőgépekről volt szó. A külügyi államtitkár elárulta, hogy összesen 16 ezer darabot rendeltek,
MELYRE A KORMÁNY 300 MILLIÁRD FORINTOT KÖLTÖTT.
Orbán Viktor a lehető legrosszabb forgatókönyvre készülve jelentette ki korábban, hogy 8000 darabos lélegeztetőgép kapacitást tart szükségesnek. Ehhez képest a Külügyminisztérium mégis több, mint 16 ezer darabot rendelt azért, hogy 10 ezer biztosan megérkezzen.
A JÁRVÁNY MAGYARORSZÁGI CSÚCSÁN EGY IDŐBEN IS CSAK 80-AT HASZNÁLTAK A LÉLEGEZTETŐGÉPEKBŐL, MÍG AZ ÁTLAG 60 KÖRÜL VOLT.
Tehát a kormány most 200-szorosan biztosította be magát új eszközökkel, úgy, hogy az országban 1500-2000 lélegeztetőgép már amúgy is rendelkezésre állt.
A 444.hu több alkalommal is próbálta megtudni a Külügyminisztériumtól, hogy összesen hány darab lélegeztetőgépet rendeltek Kínából, milyen típusúak azok és mennyit költöttek a beszerzésükre, de eddig egyik kérdésre sem kaptak választ.
A külügyi államtitkár a riportban azzal indokolta a kormány túlrendelését, hogy óriási volt a verseny a lélegeztetőgépekért, ezért nem volt biztos, hogy amit megrendelnek, az meg is fog érkezni.
A TÚLRENDELÉST EZEK SZERINT AZONBAN NEM SIKERÜLT LEMONDANIUK.
Az elképesztően magas, 300 milliárd forintos összegről Menczer azt mondta: a szükséges anyagi forrás a kormány rendelkezésére állt, hiszen “emberélet nem múlhat pénzen”.
A túlrendelt eszközökkel kapcsolatban az államtitkár elmondta, hogy a beérkezett gépek közül azokat, melyekre itthon nem lesz szükség, értékesíteni fogják.
Eközben pedig idehaza is elkezdődött a lélegeztetőgép-gyártás. Az egyiket a Műszaki Egyetemen tervezték, melyből napi 10 darabot tudnak készíteni, a másikat pedig a váci Celitron nevű cég gyártja. Menczer meg is említette az utóbbit, hogy a váci cég “elkezdte a világ egyik legjobb lélegeztetőgépének, a Panther 5-nek as gyártását, a nyár végére 1000 darabot használhatnak majd a kórházak, Magyarország tehát stratégiai kapacitással erősödött”.
EZ PEDIG AZT JELENTI, HOGY A HAZAI GYÁRTÁSÚ GÉPEK AZON A 16 EZER DARABON FELÜL KÉSZÜLNEK, MELYEKET A KORMÁNY KÍNÁTÓL RENDELT!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.