A magyar kormány okafogyottnak tartja a csütörtökön ismertetett főtanácsnoki indítványt, hiszen a tranzitzónák már nem működnek – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-nek csütörtökön.
A tárcavezető felidézte, hogy Priit Pikamae, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka csütörtökön tette közzé indítványát a kötelezettségszegési eljárásban, amelyet az Európai Bizottság a Magyarország által a menedékjog iránti kérelmek benyújtása céljából a magyar-szerb határon létrehozott tranzitzónák működésével, valamint a magyar menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokkal összefüggésben indított.
A bíróság egy másik ügyben, május 14-én hozott ítéletében, ellentmondva a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egyik korábbi ítéletének, már úgy döntött, hogy a tranzitzónában történő tartózkodás őrizetnek minősül – fűzte hozzá.
A most ismertetett indítvány követi a bíróság ítéletét, újdonságot e tekintetben nem tartalmaz
– jelentette ki Varga Judit, hozzáfűzve, hogy a bíróság ítéletét követően a kormány a tranzitzónák bezárásáról döntött.
A magyar kormány a jövőben is megvédi Magyarország és Európa határait, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a nemzetközi migránsfolyosók kialakulását
– hangsúlyozta a tárcavezető.
Jelezte, hogy az egyes külképviseleteken biztosított a menedékkérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozat előterjesztésének lehetősége.
Magyarország Alaptörvénye értelmében csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak saját országukban együtt élni. Ezt a döntést helyettük más nem hozhatja meg. A magyar kormány ennek az álláspontnak a képviseletéhez a nemzeti konzultáción keresztül is kéri a magyar emberek erős felhatalmazását
– emelte ki Varga Judit.
(MTI) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.