Politika

Varga Judit szerint az igazság mindig győzedelmeskedik

Illusztráció: MTI Fotó: Illyés Tibor

A veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések szükségesek, arányosak és sikeresek voltak, ahogyan azt mindig is ígértük – ez olyan igazság, amely mindig érvényben marad függetlenül attól, hogy hányszor tagadják meg azok, akik a saját politikai céljaikat akarják keresztülvinni – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a brüsszeli Euractiv honlapján megjelent írásában.





A tárcavezető kiemelte, a koronavírus-járvány elleni sikeres küzdelem és a veszélyhelyzet vége után abban reménykedtek, hogy végre elérkezett az igazság pillanata: véget érnek a Magyarország ellen irányuló példátlan kritikák, és azok, akik az országgal kapcsolatban ezeket a felháborító állításokat tették, egy pillanat erejéig megállnak és önvizsgálatot gyakorolnak. Úgy tűnik azonban, hogy ebben a kiélezett időszakban az igazság kevésbé számít, ha politikai célok keresztülviteléről van szó – fűzte hozzá az igazságügyi miniszter.

Már korábban is elmondtam, hogy Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával, amelyet következetesen és ugyanúgy kellene minden tagállamra vonatkozóan alkalmazni

– hangsúlyozta Varga Judit.

 

Hozzátette, ha valóban eljönne az igazság pillanata, kiderülne, hogy a különféle nemzetközi szervezetek “jogállamiság” eszköztára mennyire kiszolgáltatott a politikai visszaéléseknek. Az összes EU-tagállam által elfogadott objektív szabványok, a megbízható és kiegyensúlyozott információforrások, valamint a mindenki számára átlátható és tisztességes eljárások hiányában a jelenlegi jogállamisági mechanizmus továbbra is különböző politikai érdekek rabja marad.

Noha az elmúlt hónapokban Magyarország volt célkeresztben, bármely tagállamból bármikor célpont válhat

– mutatott rá a tárcavezető.

 

Varga Judit szerint a “független” civil szervezetek, a nyugati, liberális politikusok és az baloldali európai parlamenti képviselők, a velük hasonlóan gondolkodó média képviselőivel együtt, tökéletes harmóniában voltak, és diktatúrát kiáltottak, amikor a magyar kormány bevezette a veszélyhelyzetet a Covid-19 járvány leküzdése érdekében, amit később az Országgyűlés a szükséges kétharmaddal erősített meg.

 






Az igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy június 18-án a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet, miközben több uniós tagállamban a mai napig különleges jogrend van érvényben. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek, valamint a magyar emberek együttműködésének és szolidaritásának köszönhetően, sikeresen kezelték a járvány első hullámát.

Mindenki számára viszonylag gyorsan világossá vált, hogy a magyar intézkedések nem egy diktatúra, hanem az európai család egy olyan tagjának az intézkedései voltak, amely mindent megtett azért, hogy kezelje azt a válságot, ami mindenkit kihívások elé állított

– fogalmazott a miniszter.

Európának ma együttműködésre van szüksége, olyan partnerek együttműködésére, akik törekednek az igazságra és védelmezik azt. Egy olyan igazságot, amely lehetővé teszi egy olyan harmonikus, fenntartható közösség kialakítását, amely biztosítja, hogy a bennünket irányító szabályokat és törvényeket mindannyiunkra ugyanúgy alkalmazzák. Ehhez a jövőképhez Magyarország kész hozzájárulni

– hangsúlyozta Varga Judit.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top