Az ország hét régiója közül továbbra is Közép-Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt éves szinten picit több mint 1 millió 389 ezer forintból gazdálkodhatnak a lakosok, míg az Észak-Alföldön fejenként még a 990 ezret sem éri el, amiből boldogulni kell(ene) – írja a Pénzcentrum az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) friss statisztikái alapján, melyekből az ország legtehetősebb régiót nézték.
A leggazdagabb magyar településeken élők pedig gyakorlatilag “dőzsölnek”.
Természetesen az sem nagy meglepetés, hogy míg a legelmaradottabb településekről gyakorlatilag menekülnek az emberek, addig a leggazdagabb járásokban inkább növekszik a népességszám, jegyzi meg a portál Egy adott hely jó életszínvonala egyenesen arányos az ott élő munkavállaló lakosság arányával, minél többen dolgoznak, annál magasabb a relatív jólét. A leggazdagabb járásokban ez többnyire 3 százalék alatti munkanélküliséget takar, míg a legszegényebb területeken bőven 10 százalék feletti a munkanélküliségi mutató.
Íme, a tíz leggazdagabb település:
- 10. Komáromi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 394 442 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 561 706 Ft/év/fő
- 9. Gödöllői járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 402 773 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 811 644 Ft/év/fő
- 8. Pilisvörösvári járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 413 985 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 911 455 Ft/év/fő
- 7. Paksi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 417 895 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 760 722 Ft/év/fő
- 6. Móri járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 429 243 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 658 091 Ft/év/fő
- 5. Érdi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 433 889 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 878 938 Ft/év/fő
- 4. Székesfehérvári járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 442 242 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 679 314 Ft/év/fő
- 3. Győri járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 455 365 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 787 862 Ft/év/fő
- 2. Dunakeszi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 560 828 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 3 089 527 Ft/év/fő
- 1. Budakeszi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 586 970 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 3 270 198 Ft/év/fő
Korábban a portál közölte a legszegényebb régiókat is:
- 10. Sarkadi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 778 352 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 599 199 Ft/év/fő
- 9. Bácsalmási járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 768 448 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 681 922 Ft/év/fő
- 8. Ózdi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 768 398 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 719 372 Ft/év/fő
- 7. Kisteleki járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 744 656 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 639 597 Ft/év/fő
- 6. Gönci járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 731 819 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 468 685 Ft/év/fő
- 5. Vásárosnaményi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 714 176 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 599 386 Ft/év/fő
- 4. Fehérgyarmati járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 711 575 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 493 885 Ft/év/fő
- 3. Csengeri járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 710 150 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 548 450 Ft/év/fő
- 2. Cigándi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 710 004 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 454 935 Ft/év/fő
- 1. Kunhegyesi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 702 416 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 479 986 Ft/év/fő
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.