A kazincbarcikai rendőrök hűtlen kezelés vétsége gyanújával nyomoznak a történtek miatt. A miskolci rendőrök ugyanis nem mertek nyomozást elrendelni.
A városi kapitányság ugyanis nem akart foglalkozni az üggyel – írta meg a Népszava.
A megyei rendőr-főkapitányság határozatából kiderül, hogy a kazincbarcikai rendőrök hűtlen kezelés vétsége gyanújával nyomoznak a történtek miatt, a helyi LMP-s vezető, Mezei Attila feljelentése nyomán.
A jelek szerint a polgármesteri hivatalt és a város cégeit, intézményeit polipként kihasználva választási kampányra költötte a miskolciak pénzét a helyi Fidesz.
A Miskolc Holding városi cég nemrég lezajlott belső vizsgálata alapján ugyanis kiderült, hogy a tavalyi önkormányzati választási kampányban az Alakszai Zoltán jegyző (fideszes polgármesterjelölt) vezette városháza és a polgármester-jelöltségről betegsége miatt lemondott, de a helyi Fideszt továbbra is irányító Kriza Ákos vezette pártszervezet a város nyomdájából rendelt Fideszes kampányanyagokat, amelyeket a Miskolci Kulturális Központtal, illetve város egyik közalapítványával fizettették ki.
A helyi rendőrség abban sem volt biztos, hogy a történtek miatt nyomozásnak kellene indulnia. de azt már előre tudták, hogy “elfogultak lennének” az eljárás során.
Azt közölték ugyanis: a miskolci plakátügyben június 10-én feljelentés-kiegészítést rendeltek el.
A Büntetőeljárási törvény szerint ezt akkor tehetik meg, ha a meglévő adatok alapján nem lehet dönteni az eljárás megindításáról, de elutasításáról sem – ugyanakkor elfogultságukra hivatkozva rögtön kizárásukat kérték az nyomozásból.
Hogy miért nem vennének részt a vizsgálatban, az nem derül ki.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.