Politika

Szikora Róbert úgy benyalt Orbánnak, hogy Viktornak le kellett mondania a végbéltükrözését

nyugatifeny.hu

A zenész szerint a miniszterelnök egy “istenáldotta tehetség”, aki nélkül “ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben”.






Nagyinterjút közölt a 24.hu hétfőn Szikora Róberttel abból az alkalomból, hogy a zenész egyike volt azoknak, akik néhány hete egy emlékezetes koccintós videóban kívántak boldog születésnapot Orbán Viktornak.

 

A videóban Szikora volt az egyetlen, aki ezt tegeződve tette. Azt interjúban most erről azt mondta:

“Tegezve is lehet tiszteletet adni a másiknak, még akkor is, ha ő a miniszterelnök. (…) Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz.”

 

Szikora azzal sajnáltatta magát: amikor vállalkozott a videós szereplésre, már tudta, hogy „a barikád túloldalán álló balliberálisok beszólnak majd”.

 

A zenész szerint a liberálisok „úgy gondolják, a liberalizmus addig tart, amíg elfogadják, amit ők gondolnak”, és a hazájukat sem szeretik:

A liberálisok a hazáról, a családról is csak rosszat mondanak.”

 






Szikora az interjúban azt is meghatározta, hogy ki a magyar.

“Az magyar, akinek Trianon fáj. Aki el tud érzékenyülni attól, hogy felmegy a magyar zászló egy olimpián, az magyar.”

 

Szikora Róbert ragaszkodik ahhoz, hogy „keresztény jobboldali emberként” elmondja a véleményét.

 

Kifejtette azt is:

“Egyszerű polgárként mondom, hogy Orbán Viktor nélkül ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben.

Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak.”

 

(A teljes interjút megtalálod >>ITT<<. )




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top