Politika

Most érkezett: 20 millió forintos bírságot szabtak ki a magyar RTL-re

nyugatifeny.hu

Bosszú az egyetlen ellenzéki tv ellen?






Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a Magyar RTL Televízió Zrt.-vel (M-RTL) szemben, mert a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel kapott határidő-hosszabbítás ellenére is akadályozta egy tényállás feltárását és ezzel elhúzta az eljárást – közölte kedden a GVH hivatalos oldala.

 

Az indoklásban azt írják: az M-RTL Zrt. 2016-ban kötött szerződést a Central Digitális Média Kft. megszerzésére, amelyhez a Médiatanács nem járult hozzá, ezért azt a GVH megtiltotta.

 

A döntés kúriai felülvizsgálatának eredményeként a versenyhivatalnak 2020 márciusában új eljárást kellett indítania az ügyben.

 

Az új vizsgálat során a GVH felhívta az M-RTL-t, hogy mutassa be az aktuális piaci adatokat és a tranzakció jelen körülmények közötti kereteit.

 

Az M-RTL 2020. áprilisában a COVID-19 miatti világjárvány káros hatásaira hivatkozva kérte a GVH által szabott adatszolgáltatási határidő 45 nappal történő meghosszabbítását május végéig.






 

A hivatal hozzájárult a vállalkozás kérelméhez. Ennek ellenére az M-RTL május végi beadványában nem szolgáltatta a kért piaci adatokat, arra hivatkozva, hogy nem ért egyet a GVH gyakorlatával, azonban más módon sem adta meg ezeket az adatokat.

 

Emellett a GVH szerint az RTL egymásnak ellentmondó információkat közölt a tranzakció tárgyát illetően. A GVH az televíziós társaság adatszolgáltatásának ellentmondásossága miatt nem tudott intézkedni a Médiatanács ilyenkor kötelező megkereséséről.

 

Mivel az M-RTL magatartása miatt további eljárási cselekmények foganatosítása vált szükségessé, ezért az eljárás elhúzása és a tényállás feltárás akadályozása miatt 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a versenyhivatal – zárul a közlemény.

 

(via gvh.hu, címlapkép: Végh László / Magyar Hang) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top