Annak ellenére is szavaz ma a parlament az iskolaőrség létrehozásáról, hogy szakmai szervezetek sora bírálja a tervet, ráadásul még is kétséges, hogy lesz-e elég idő kidolgozni, elindítani a nagy vitákat kiváltó programot szeptemberig.
A gumibottal, bilinccsel, gázspay-vel felszerelt egyenruhásokból álló iskolaőri rendszer bevezetését május végén jelentette be a kormány, június 4-én pedig be is nyújtották a vonatkozó törvényjavaslatot. Szerettük volna megtudni az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) egyebek mellett azt, mennyien jelentkeztek erre a feladatra, illetve mikor indul el a képzésük, de ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ. Az Emmi annyit írt, a törvényjavaslat részeként a miniszter kap felhatalmazást a képzés részletes követelményeinek és vizsgaszabályzatának kidolgozására.
„A képzés mind pedagógiai és pszichológiai, mind rendészeti és bűnmegelőzési ismereteket magában foglal majd. A képzés kidolgozásában a témában érintett, nagy tapasztalattal rendelkező szakembereket vonnak be” – írták. Hozzátették: a további részletkérdésekre a megfelelő döntések meghozatala után lehet pontos választ adni. Megismételték, hogy mintegy 500 köznevelési és szakképzési intézményben lesz iskolaőrség szeptembertől, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy „bizonyos iskolákban rendszeres a pedagógusok elleni verbális vagy akár fizikai erőszak. Az iskolaőrség feladata a pedagógusok és a gyermekek biztonságának, az iskola rendjének védelme”.
– Az iskolai erőszak megfékezésére megelőző programok is kellenek, az iskolaőrség bevezetése önmagában barbárság – mondta a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke Szűcs Tamás. Szerinte beszédes, hogy míg prevenciós programokra 30 milliót, az iskolaőrökre 2 milliárd forintot szán a kormány.
– Elképzelhető, hogy vannak iskolák, ahol az iskolaőr jelenléte csökkentheti a konfliktusokat és az erőszakot, de nem ez az egyetlen eszköz minden helyzetben – fogalmazott lapunknak Krémer András, az Országos Mediációs Egyesület alelnöke. A szervezet azt javasolja, hogy az iskolák vegyék fel a kapcsolatot képzett közvetítőkkel és a tantestületek tagjainak munkáját is segítsék konfliktuskezelő szakemberek által tartott előadásokon, tanfolyamokon való részvétellel.
– Jogi akadályok is előfordulhatnak az iskolaőrök alkalmazásánál – hívta fel a figyelmet a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ), amelyet, miként azt a Magyar Hang elsőként megírta, még csak meg sem kérdezett a programról a kormány. Pongó Géza, az FRSZ főtitkára elmondta: információik szerint a szolgálati járadékosok körében is próbálnak iskolaőröket toborozni. A járadékra azok a rendőrök jogosultak, akik az általános öregségi nyugdíjkorhatár, azaz 65 éves koruk előtt kérték nyugdíjazásukat.
– Ez egyrészt érthető, hiszen a „fiatalabbak” alkalmasabbak lehetnek a feladatok ellátására, mint a 65 év felettiek. Másrészt viszont kétséges, milyen sikerrel lehet megszólítani őket. Akik a szolgálati nyugdíj mellett még dolgozni akarnak, minden valószínűség szerint már találtak valamilyen munkát. Azokat, akik már nem akarnak munkát vállalni, nem valószínű, hogy vonzani fogja ez a lehetőség – vélekedett az FRSZ főtitkára. Rámutatott arra is, hogy a szolgálati járadékosok alkalmazásának jogi akadálya is lehet, keresetük ugyanis nem haladhatja meg a minimálbér másfélszeresét, mert megvonják tőlük a járadékot. Pongó Géza elmondta azt is, az eddigi hírek szerint mintegy 500 iskolában alkalmaznának iskolaőrt, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy ennyi jelentkezőre van szükség. – Egy régi mondás szerint „egy rendőr nem rendőr”, s ez az iskolaőrökre is igaz. Kérdés az is, ha egy őr megbetegszik, ki fogja helyettesíteni – fogalmazott. Az FRSZ főtitkára szerint az is kétséges, szeptemberig kaphatnak-e megfelelő rendészeti és pedagógiai felkészítést az iskolaőrnek jelentkezők.
Úgy tűnik, azt a kormányban is kétségesnek tartják, hogy az iskolaőröket szeptemberig ki lehet képezni. A Törvényalkotási bizottság múlt csütörtöki ülésén ugyanis egy olyan módosítást illesztettek be a törvényjavaslatba, amely lehetővé teszi, hogy az iskolaőri vizsgát a munkaviszony létesítésétől számított 90 napon belül is le lehet tenni. Vagyis szeptemberben azok is elkezdhetnek iskolaőrként dolgozni, akik nem fejezték be képzésüket. Bekerült a javaslatba az is, hogy a jelentkezőknél a pszichológiai alkalmasságot is igazolni kell. (nepszava.hu)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.