Elvette az ellenzéki többség a veszélyhelyzetben önmagának adott jogköröket a fideszes polgármestertől.
“A csütörtöki rendkívüli közgyűlés legfőbb napirendi pontja az SZMSZ módosítása volt. Ennek keretében visszaadtuk valamennyi bizottságnak a decemberi SZMSZ-módosításban leírt jogköröket, mivel azokat a polgármester a veszélyhelyzet kihirdetésekor mind magához ragadta egyszemélyi döntésével.” – írta Bomba Gábor a Facebookon.
5 fővel csökkentették a hivatal létszámát
“A létszámcsökkentés egy fő aljegyzői státuszt, a polgármesteri kabinetvezetőt, 3 főt a stratégiai-tervezési osztályról, 1 főt a kontrollingról (ez a státusz amúgy is betöltetlen volt) és 2 főt érint a főépítészi irodáról. A közterület-felügyeleti csoport létszámát viszont 3 fővel 12-re emeltük annak érdekében, hogy minden választókerületnek legyen saját közterület-felügyelője, akikhez a lakosság fordulhat. Az aljegyzői státuszhoz elfogadtuk Csötönyi László azon kiegészítését, miszerint a polgármester a létszámcsökkentés végrehajtásakor vegye figyelemben, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező, nyugdíj előtt álló aljegyző megtartása elemi érdeke az önkormányzatnak. Erre a kiegészítésre a polgármester nemmel szavazott.”
Eltöröltek egy antidemokratikus polgármesteri belső szabályozást
“A polgármester hozott egy olyan belső szabályozást, miszerint a bizottságok tagjai csak rajta keresztül kérdezhettek és kérhettek anyagokat a hivatal dolgozóitól, és a polgármesternek 15 napja volt arra, hogy a kérést/kérdést jóváhagyja-e. Az új szabály értelmében a bizottsági elnökök közvetlen munkakapcsolatban állhatnak a hivatal munkatársaival, a címzettnek 3 napja van írásban válaszolni.”
“A Szekszárd név és címerhasználati jog kiadása eddig a polgármester hatásköre volt, ezt átadtuk a Kultúra, Civil szervezetek, Városmarketing Bizottságnak (KCV).”
Egyszeri jutttatás a szociális ellátásban dolgozóknak
A rendkívüli ülésen egyhangúlag megszavaztuk, hogy az önkormányzati költségvetés terhére a szociális ellátásban dolgozók is kapjanak egy egyszeri juttatást a veszélyhelyzet alatti helytállásukért.
Leszavazta a polgármester azt a javaslatot, hogy ő és a körzet fideszes országgyűlési képviselője lobbizanak azért a kormánynál, hogy minél kisebb összeget vonjanak el a várostól.
“Napirendre vettük Zaják Rita képviselőtársunk javaslatát, aki az önkormányzatokat, így Szekszárdot is sújtó kormányzati elvonások miatt beterjesztett egy határozati javaslatot, mely felkérte volna a polgármestert, hogy a terület egyéni országgyűlési képviselőjével együtt lobbizzon a kormánynál annak érdekében, hogy minél kisebb összeget vonjanak el a várostól. A javaslatról szavazategyenlőség miatt a polgármester döntött, aki leszavazta az előterjesztést.”
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.