Megtiszteltetésnek érzi, hogy Budapest főpolgármestere lehet, de nem készül arra, hogy a következő választásokon miniszterelnök-jelöltként indul − közölte Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este.
A politikus beszélt a Lánchíd felújításáról is. Elmondta, hogy a jelenlegi politikai vihar el fog ülni, a híd pedig fel lesz újítva. Arra, hogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy a kormány átveszi a Lánchíd felújítását, ha a főváros vezetése sokáig „szerencsétlenkedik”, a főpolgármester azt mondta: ez „vaskos önleleplezés”.
Karácsony Gergely úgy véli, ebből a kormányzati szándékból két dolog is kiderül. Az egyik, hogy tulajdonképpen nem is sürgős a kormányzatnak a felújítás, hiszen ha átvennék a hidat, akkor a közbeszerzést leghamarabb fél év múlva tudnák kiírni. A másik, hogy ezek szerint pénz is van a munkálatokra, nem csak az a 6 milliárd, amit a kormányzat a fővárosnak ígért.
A főpolgármester szerint a felújítás már régóta időszerű, de Tarlós Istvánnak 9 éve lett volna rá. Úgy látja, az új városvezetés az utolsó pillanatig nyitva hagyta a lehetőséget, miután kiderült, hogy csaknem kétszer annyiba kerül majd a felújítás, mint a kormány tervezte. Felajánlották, hogy osszák fel a költségeket, vagy akár felezzék meg azt, de a kormányzat ragaszkodott a korábban megígért 6 milliárdhoz.
Karácsony szerint a műszaki dokumentáció kész, a BKK fogja kiírni a közbeszerzést, de egyelőre nem tudni, pontosan mikor. Kijelentette viszont, hogy „99 százalékban készen vagyunk”.
A pénteken elfogadott 2021-es költségvetésről a főpolgármester azt mondta: nem csak az ellenzéki, de a fideszes önkormányzatok is rosszul járnak, hiszen tőlük is forrásokat vonnak el. Úgy véli, a különbség csak annyi, hogy ők talán több támogatást kapnak később, mint az ellenzéki települések.
Közölte, hogy kereste a közös hangot a kormánnyal, egy időben – amikor megegyezés született az atlétikai vb-vel kapcsolatban – azt érezte, ez meg is tud valósulni, de szerinte a járványhelyzet fordulatot hozott: a kormányzat ugyanis úgy érezhette, erre hivatkozva sok mindent megtehet.
Kérdésre azt is elmondta, hogy többször is javasolták már neki, hogy inkább lépjen vissza a politikától: „128-szor megüzenték nekem fideszes fürkészek és portyázók, hogy vonuljak vissza a belpolitikából, és akkor minden rendben lesz”.
Elmondása szerint megtiszteltetésnek érzi, hogy Budapest főpolgármestere lehet, nincsenek más ambíciói, így nem készül arra sem, hogy miniszterelnök-jelöltként indul a 2022-es választáson.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.