Politika

Kásler kiverte a biztosítékot – ezt a kijelentését nem nyelik le egykönnyen

Pestibulvar.hu

Kásler Miklós céltalannak tekinti a szociális ellátásban dolgozók béréről szóló vitát, ezért elutasította a vitára való kiállását, pusztán politikai jellegű akciónak minősítve a felkérést.






 

Nem tudom, hogy Káslernek elárulta-e valaki, hogy a kormánytagsággal együtt politikussá is vált, így elég érthetetlen politikusként elhajolni egy politikai vita elől. Arról már nrm is beszélve, hogy az adott kérdés nem hatalmi politikai, hanem szakpolitikai kérdés, ami meg ugye, az ő területe lenne. De ennél is felháborítóbb volt az a mondata, hogy a szociális ágazatban

“DOLGOZÓK FIZETÉSE EMELKEDETT, ÉS ELÉRTE A 2010-ES FIZETÉSÜK 114 SZÁZALÉKÁT.”

 

Káslertől mint minisztertől elvárható lenne, hogy olyan fogalmakkal, mint infláció vagy devizaárfolyam tisztában legyen. Ha ezzel nincs tisztában, akkor alkalmatlan a feladatára. De ennél szerintünk súlyosabb a helyzet. Kásler egyszerűen hazudott, mert jól tudja, hogy az a számszerű növekedés

VALÓJÁBAN KB. 20 SZÁZALÉKOS CSÖKKENÉST JELENT,

pusztán azért, mert az összegszerűen megnövekedett bérnek ennyit csökkent a vásárlóértéke. A növekedés egy részét elvitte az infláció, míg a másik részét a forint drasztikus értékvesztése lopta el a dolgozóktól. Lassan már nem is fáj, hogy teljesen hülyének néznek. Már megszoktuk teljesen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top