Politika

Kiderült: Rekord méretű költségvetési hiányt hoztak össze Orbánék júniusban

nyugatifeny.hu

Iszonyatos pénz ment az utóbbi időben a fideszes haveroknak és a határon túlra.






Minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki idén júniusban a magyar központi költségvetésben:

785,5 milliárd forint,

és mivel a megelőző hónapokban is masszív deficitről számolt be a Pénzügyminisztérium, így a félév végére már ötször akkora a deficit: 1837 milliárd forint, mint amit eredetileg a kormány az egész évre tervezett – írja a Portfolio.hu.

 

Soha nem volt még júniusban közel 800 milliárd forintos deficit, vagyis a mostani havi hiány történelmi méretű.

 

Ha minden hónapot nézünk, akkor egyszer, 2016 decemberében volt magasabb a hiány, bő 900 milliárd forinttal.

 

A járvány miatt az adóbevételek elapadtak, és a kiadások is megugrottak – például az egészségügyi védőfelszerelésekre.

 






De rengeteg jutott a fideszes oligarchák megsegítésére és határon túli szavazatvásárlásra is.

 

Mint megírtuk: egy erdélyi hokiakadémiára 5,6 milliárd forintot, tusnádfürdői és csíkszeredai ingatlanberuházásokra pedig 963 millió forintot biztosítottak a magyar adófizetők pénzéből.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top