Orbán Viktor 2008-ban, a gazdasági világválság közepén interjút adott a Mokka című műsorban, ahol két dologgal ostorozta az akkori szocialista kormányt, a forint árfolyamával és munkanélküliek számával. “Beszéljünk egyenesen, a forint az zuhanórepülésben van.” -jelentette ki Orbán. Tegyük hozzá, hogy
261 FORINT VOLT AZ EURÓ ÁRFOLYAMA AZ INTERJÚ IDŐPONTJÁBAN,NEM PEDIG 350 MINT MA!
Ezután szépen kifejti, hogy itt bizony a kormány miatt “szakadt be a forint”, és nem is értik a vezetők, hogy mi is történik körülöttük. Ma persze teljesen más a helyzet, ma nincs zuhanórepülésben sem a forint sem a gazdaság, sőt szárnyalunk! Az igazság azonban az, hogy ma is zuhanórepülésben van a forint, de
MA KIMONDOTT KORMÁNYZATI SZÁNDÉK A GYENGE FORINT,
amivel mindannyiunk zsebéből kilopják a pénzt. Az interjúban Orbán aggódik azért a 200-250 ezer emberért, akik a válság miatt veszítik el a munkájukat, azonban ma egy szót sem szól arról, hogy csak áprilisban 283 ezer munkanélküli volt az országban, a koronavírus miatt!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.