Politika

Nem merte átlépni Orbán a vörös vonalat

Pestibulvar.hu

Mint arról számos sajtócikk és híradás beszámolt, a debreceni ítélőtábla 99 millió forintos kártérítést ítélt meg annak a 60 gyöngyöspatai roma diáknak, akiket a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában jogellenesen elkülönítettek társaiktól, és alacsonyabb szintű oktatást kaptak.






 

Mindezt a térség országgyűlési képviselője Horváth László felháborító módon, az ország első és utolsó ilyen jellegű “pénzszerző akciójának” minősítette az esetet. A bírósági ítélet után a Fidesz az  Országgyűlésben elfogadta azt a javaslatot, amely kimondja: a bíróság a jövőben nem állapíthat meg pénzbeli kártérítést a tanulóknak a gyöngyöspataihoz hasonló iskolaperekben. Most még azonban jogerős bírói ítélet van, és úgy látszik

ORBÁN SEM MERI ÁTLÉPNI AZT A VONALAT,

hogy egy, bíróság által kimondott jogerős ítélete ne hajtsanak végre. Mivel az iskolaperben megítélt összeget az önkormányzat nem tudja kifizetni, hiszen csődbe menne, ezért a kormány augusztus végéig biztosítani fogja Gyöngyöspata számára az összeget, jelentette ki Horváth László fideszes képviselő a közösségi oldalán. A bejelentéskor ő is hangsúlyozta, hogy a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani, még ha igazságtalannak is tartja a döntést.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top