Politika

Több százmillió forinttal támogatja a vallásos könnyűzenét az Orbán-kormány

168ora.hu

A kormány több százmillió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szerdán Budapesten.






 

„A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány” – mondta Fekete Péter a sajtótájékoztatón.

 

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte:

a magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre, komoly sikereket ért el.

 

Megemlítette, hogy nemrég Pajor Tamás és a Bolyki Brothers a tízszeres Grammy-díjas amerikai Take 6 zenekarral dolgozott együtt egy dalon – írta az MTI.

 

A kezdeményezés nem új, a kormány már tavaly év elején közölte, hogy nem sajnálja a pénzt a keresztény könnyűzenétől. Akkor egy 1,75 milliárdos keretről volt szó.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top