Politika

“Nem a bűnt védem. Egy embert, aki bűnt követett el.” – Megszólalt Kaleta ügyvédje

Mester Csaba irodájában - Forrás: RTL Klub / rtl.hu

“Nem a bűnt védem. Egy embert, aki bűnt követett el. Sokakat megkísért az ördög” – ezzel kezdte az RTL Klubban Mester Csaba annak megvilágítását, hogy miért vállalta el Kaleta Gábor, volt perui nagykövet jogi védelmét.





 

Mester egyébként fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen.

 

A volt perui nagykövet egy évet kapott két és fél évre felfüggesztve, valamint 540 ezer forintos pénzbüntetés fizetésére kötelezték azért, mert egy nemzetközi pedofilhálózat felderítésekor kiderült: 19 ezer pedofiltartalmú képet tárolt a szolgálati laptopján. Kaleta mindent beismert a bíróságon, ügyvédje azzal védekezett, hogy védence mélyen vallásos és óriási lelkiismeret-furdalás gyötri.

 

Mester Csaba ügyvéd így folytatta a Fókuszban:

az a helyzet, hogy itt nem abúzusról van szó. A gyermekpornográfia, bár bűncselekménynek van nyilvánítva, de ahogy a bíró is mondta, egy csoportos garázdasággal, vagy egy közokirat-hamisítással egysúlyú bűncselekmény.

 






Ezek után leszögezte:

Amikor valaki egy általa elkövetett cselekményt beismer, feltár, szörnyen megbán, terápiákat vesz igénybe annak érdekében, hogy abból a mentális állapotból, vagy akár betegségből, ami őt a cselekmény elkövetésére sarkalta, kigyógyuljon, akkor úgy gondolom, hogy az ember mindennel együtt méltó arra, hogy megfelelő, hatékony védelmet kapjon. És ha valaki engem tart alkalmasnak arra, hogy ezt a hatékony védelmet nyújtsam, akkor (…) az úgy gondolom, hogy a bíróság előtti méltányos védelmet megérdemli.

 

Különös egybeesés, hogy Mester tagja annak a Fehér liliom egyesületnek, amely szexuális zaklatást elszenvedő gyermekek segítését, támogatását szervezi. Az egyesület vezetője azt mondta most az RTL-nek: „A szerencsés megoldás az lenne, ha Mester Csaba távozna az egyesületből.”

 

Mester azt is mondta: a civil egyesületben betöltött tagság „nem ellentétes a hivatásom gyakorlásával”.

Azokban az ügyekben, amikor gyerekeket abuzálnak, szexuálisan bántalmaznak, sértetti képviselőként járok el.

forrás24.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top