Politika

501 fős koncerteket tartani nem szabad, de 15 ezre focimeccset igen

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Rétvári nem lát járványügyi kockázatot abban, ha 15 ezer szurkoló tombol a Groupama Arénában, a vírus biztosan kikerüli az ennél jóval népesebb focimeccseket.





Látványos meccsen verte meg június 20-án a Fradi az Újpestet, és ünnepelte meg a bajnoki címet: a Groupama Arénában sajtóbeszámolók szerint 15 ezer szurkoló nézte végig az 1-0-val záruló mérkőzést. 

 

Ez a komoly létszám tűnt fel Varga Zoltánnak, a DK politikusának, is aki a miniszterelnöktől szerette volna megtudni: Focimeccseken nem fertőz a vírus? A mérkőzésen ugyanis a járványügyi védekezés szempontjából elvárt másfél méter helyett 15 centi is alig volt a drukkerek között, akiknek többsége védőmaszkot sem viselt.

 

Eközben – tette hozzá Varga – még mindig nem lehet 500 fősnél nagyobb koncerteket rendezni (a mozik időközben megnyithattak, de csak szigorú biztonsági-higiéniai előírások betartása mellett- a szerk).

 

A miniszterelnök szokás szerint valamelyik munkatársára hagyta a válaszadást. Ezúttal Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára reagált helyette, aki bemelegítésként a baloldalt szapulta, majd nekiesett a szerinte a járvány elleni védekezést veszélyeztető fővárosi vezetésnek is.






 

A kormányzati intézkedéseknek és a fővárosiak felelősségteljes hozzáállásának köszönhetően azonban az Önök aknamunkájának ellenére Budapesten is sikerült elkerülni a járvány tömegessé válását” – fejtegette Rétvári, szavai alapján pedig úgy tűnhet, mintha a DK és Karácsony Gergely egy sátáni paktum keretében éppen a járvány terjesztésén dolgozott volna a fővárosban.

 

A kötelezőnek tűnő pocskondiázás után az államtitkár rátért az eredeti témára: mint emlékeztetett, június 18-án megszűnt a veszélyhelyzet, és ezzel hatályukat vesztették a sportrendezvényekről és szabadtéri programok korlátozásáról szóló kormányrendeletek. Vagyis, meccsen sem kell figyelni a védőtávolság betartására vagy a maszkviselésre, ami paradox módon kötelező, ha boltba megyünk vagy buszra, villamosra, metróra szállunk.

 

A magyar járványügyi védekezést méltató Rétvári ráadásul csütörtökön küldte el válaszát a június 24-én feltett kérdésre. Ekkor már tudni lehetett, hogy a szomszédos  Szerbiában és Romániában is újra tombol a koronavírus. Ráadásul itthon is újra fellángolt a járvány: gócpont alakult ki egy mezőkövesdi iskolában, és két fertőzöttet találtak a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában, ami magában indokolttá teszi a kérdést: jó ötlet-e továbbra is engedélyezni a több mint tízezres sportrendezvényeket. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top