Politika

Bedőlhet a M3-as metró felújítása, csak 18 milliárddal többért vállalja a kivitelező a munkát

Fotó: Horvath_Bence

Hamarosan lejár a metróalagút felújítására kötött kivitelezői szerződés, de a vállalkozó csak több milliárdos felárral vállalná a folytatást, számol be a Népszava.





Már tavaly novemberben – a középső szakasz állomásainak kivitelezői szerződésének aláírásakor – egyértelmű volt, hogy a hármas metró felújítása során a vágányépítés nem fejezhető be az eredeti szerződés szerint (amely idén nyárra várta a munka végét), így az erre vonatkozó megállapodást módosítani kell. Az alagútfelújítást végző Swietelsky Vasúttechnika Kft. márciusban küldte el javaslatát, amely a korábbiakhoz képest – a Népszava információi szerint –

17-18 milliárd forinttal magasabb összeget tartalmaz.

 

A projekt levezénylésével megbízott BKV 2017 szeptemberében kötött szerződést a feladatra a Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-vel, amely akkor 47,8 milliárd forintért vállalta a munkát.

 






Bár a BKV számított rá, hogy a cég többletköltségeket kíván elszámolni a késés miatt, a követelés nagysága erősen meglepte a vállalatot, írja a lap. A közlekedési cég alkudozásba kezdett, de hiába. Holott a 8 állomás akadálymentesítésére félretett 5,6 milliárd forintot is felajánlották a folytatásért cserébe, sőt a hírek szerint akár 8 milliárdig is elmentek volna, a fennmaradó további 10 milliárdos különbözetet azonban indokolatlannak tartják.

 

A BKV alternatív megoldásokat keres, állítólag ezek között az is szerepel, hogy a középső szakasznak nem mindegyik állomását újítják fel. A projekt már így is jelentős csúszásban van, ha 2023 végéig nem sikerül befejezni, akkor a teljes 172,7 milliárdos uniós támogatást elbukhatja a főváros és vele együtt a magyar állam, lévén ezt követően már nem nyújtható be számla. S ha az uniós pénz elúszik, végleg nem lesz miből befejezni a munkát. Az önkormányzat a napokban az Innovációs és Technológiai Minisztériumban egyeztetett a lehetőségekről.

 

A főváros mindenesetre aligha tud majd segíteni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top