Politika

Eddig 20 millió forintot költött az Emmi egy sorozatra, ami Mészáros Lőrinc feleségének tévéjére készült

168ora.hu

A kormány gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma eddig 20 milló forintért szerződött egy olyan sorozat elkészítésére, amit a Life TV vetít – írja a hvg.hu a tárca által most nyilvánosságra hozott szerződéslista alapján






 

Az Emmi 2020. májusában 9,6 millió forintért szerződött A mi kis családunk című dokureality filmsorozat elkészítésére. Az epizódok a minisztérium YouTube-csatornáján is elérhetőek, az első rész az előtt került fel oda, hogy a minisztérium szerződése hatályba lépett. A csatornát Mészáros Beatrix cége 2019-ben szerezte meg a fideszes médiaalapítványból, a vállalat rögtön 1,2 milliárdos bevételt csinált, igaz, ebből 900 millió forint szponzoráció volt, jegyzi meg a portál.

Az Emmi egyszer már kötött hasonló szerződést ugyanezzel a céggel (Preport PR Kommunikációs Kft.) 2019 decemberében a „Mi családunk értékközpontú családi dokureality filmsorozat elkészítésére”, akkor 10,4 millió forintért – a cím alapján lehet ugyanannak a sorozatnak az első évada. A mi kis családunkat a Life TV tökéletesen saját gyártású műsorként kezeli. Olyannyira, hogy maga Mészáros Beatrix aposztrofálta ilyenként, amikor 2019 októberében a csatorna megújulásáról beszélt.

 

A hvg.hu szerint fontos hangsúlyozni, hogy

nem támogatási, hanem vállalkozási szerződésről van szó,

tehát a minisztérium nem támogatást nyújt egy mondjuk közérdekűnek ítélt projekthez, hanem vállalkozási szerződés keretében fizet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top