Politika

Mi az emberek véleménye a Soros-tervről?

civilhetes.net

Mit szólnak a magyarok a Soros György által elővezetett uniós örökjáradék-kötvénnyel kapcsolatban? – többek között erre is kíváncsi volt az Idea Intézet egy friss közvélemény-kutatásában.





Soros György április végén vetette fel először azt az ötletét, hogy az EU bocsásson ki örökjáradék-kötvényeket, amelyekből finanszírozhatná a gazdasági újraindítás költségeit, amit uniós döntéshozók 1000 milliárd euróra tettek korábban.

 

Az Idea Intézet kutatásából kiderült, hogy a Soros Györgyhöz köthető örökjáradék-kötvény tervéről a magyar felnőttek harmada hallott már. Az eredményekből kitűnik, hogy a kormánypártok szimpatizánsainak körében az átlagnál lényegesen magasabb azok aránya, akik hallottak már a tervről.

 

A terv részleteinek rövid ismertetése után, kisebb többségben azok voltak, akik támogatták az elképzelést (46 százalék), de a terv megítélését erőteljesen meghatározza a politikai hovatartozás.

A kormánypártiak elítélik, az ellenzéki összefogás hívei jellemzően támogatják az ötletet, míg az ellenzéki/kormánypárti dimenzióban nem értékelhető felnőttek véleménye ellentmondásos: 38 százalékuknak tetszett ez a terv, 36 százalékuknak nem, egynegyedüknek nem volt erről kialakult véleménye.

 

Ugyanakkor a felnőttek majdnem háromnegyede (72 százalék) egyetért azzal, hogy a kötvény megítélése pénzügyi szakemberekre tartozik. Hasonló arányban vannak azok is, akik úgy vélik, Magyarország maga is kibocsát ilyen kötvényeket, a kormánynak csak az a baja a tervvel, hogy kicsúszik a kezéből az ellenőrzés. Ezzel a két állítással nemcsak az ellenzékiek, hanem a kormánypártiak és az ilyen értelemben nem besorolható felnőttek többsége is egyetért – derül ki az Idea kutatásából. (atv.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top