Egy Népszava-cikk állításait igyekezett cáfolni közleményben a Legfőbb Ügyészség, amiben a lap Kaleta Gábor ügyét egy másik, tavaly novemberi üggyel hasonlította össze. Ott az elkövetőt – szemben a volt diplomatával – a bíróság gyermekpornográfia miatt börtönbüntetésre ítélte, de az ügyészség hangsúlyozni szerette volna, hogy a két ügy körülményei lényegesen különböznek.
(Például abban, hogy a tavalyi ügynél két rendbeli cselekmény képezte a vád tárgyát, ezért a vádlott súlyosabb büntetést kaphatott.)
Azonban az ügyészség a cáfolat során részletes adatokat közölt a gyermekpornográfia miatt indult eljárásokról. Néhány megdöbbentő adatot osztanak meg, miközben a bíróság felelősségét firtatják:
- Az elmúlt öt évben országosan 117 vádlottal szemben született 18. életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvétel megszerzése, tartása miatt jogerős ítélet. Ehhez képest
- az ügyészség 74 vádlott esetében indítványozott végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, a bíróság pedig ezt a büntetést 69 vádlottnál szabta ki.
Vagyis az esetek túlnyomó többségében eleve nem kértek letöltendő büntetést, nyilván a jogszabály sem tette ezt lehetővé. Ugyanakkor
- az ügyészség 8 vádlottra kért végrehajtandó szabadságvesztést, mint írják,
- „ennek ellenére a bíróság jogerősen csak az elkövetők felével, azaz 4 vádlottal szemben alkalmazott végrehajtandó szabadságvesztést”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.