Az ilyen bűncselekmények esetében nincs bocsánat, nem lehet megértés.
Megérezte a kormány az elsöprő népharagot Kaleta Gábor ügyében, és szavakban a saját korábbi elvtársuk ellen fordultak.
Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában már azt mondta: ez az ügy rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem mindig megfelelő, illetve elég nagy a bírói mérlegelés lehetősége.
Kocsis szerint átfogó problémáról van szó, épp ezért átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség.
Minden olyan gyermekvédelmi szabályt át kell nézni, amely segíti azt, hogy
az ilyen bűncselekmények elkövetőit elriasszák.
Azt is hozzátette: a gyermekek az internet térhódításával olyan veszélyben vannak, amit sokan nem is tudnak felmérni.
Ezért maga is ragaszkodik ahhoz, hogy azok, akik gyerekekkel szembeni bűncselekményre képesek vagy ilyen fényképeket használnak fel saját célokra, minél előbb minél szigorúbban az igazságszolgáltatás elé kerüljenek.
Kocsis Máté problémásnak nevezte azt is, hogy Kaleta Gábor ügyében a bírósági ítélet
miért ennyire enyhe,
és az ügyészség miért nem fellebbezett súlyosbításért. Felvetette, hogy ha szükséges, akkor ki kell zárni bizonyos esetekben a bírói mérlegelés lehetőségét, mert abban nincs vita, hogy ez az ítélet mindenkit felháborított.
Az irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoportba számos gyermekvédelmi szakembert, szakjogászt, büntetőjogi szakjogászt, az illetékes minisztériumok vezetőit, munkatársait, illetve a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjainak kompetens politikusait is bevonják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.