Politika

Norvégia lezárta határait a magyarok előtt, Orbánékat okolják miatta

Kép forrása: Koszticsák Szilárd/MTI

Norvégia a napokban jelentette be, hogy július 15-től több olyan ország előtt is megnyitja a határait, ahol kellően alacsony a transzmissziós ráta. Az Index azt írja, hogy érdekes módon Magyarország kimaradt a felsorolásból, holott nálunk jó a helyzet.





Hogy ennek mi az oka?

Nem túlzás azt mondani, hogy lényegében a magyar kormány okolható a kialakult helyzetért, a norvégok ugyanis, állításuk szerint azért döntöttek így,

mert a magyar kormány hat hete nem szolgáltat fertőzési adatokat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára.

 

Az Index megkereste a külügyet, részletes tájékoztatás reményében, ám a portál csak egy “sejtelmes választ” kapott.

A norvégoknál a kötelező karantén akkor kerülhető ki, ha az utolsó két hétben az adott országban

  • 100 ezer főre kevesebb, mint 20 új eset jut,
  • illetve heti szinten kevesebb, mint 5 százalékos a pozitív tesztek aránya.

 

A közzétett dokumentumok alapján Magyarország a tiltott országok közé tartozik. Hiába felelünk meg az első kritériumnak, a másik feltételnél, vagyis a pozitív teszteknél üres maradt a rubrika. A megjegyzés szerint azért, mert

Magyarország utoljára a 22. héten szolgáltatott erre vonatkozó adatokat az ECDC számára.

 

Jelenleg a 28. hétnél járunk, vagyis ez azt jelenti, hogy másfél hónapja volt az utolsó adatszolgáltatásunk.

 

Egyébként nem mi vagyunk az egyetlen ország, ahol az adathiányt kifogásolták a norvégok:

az adataik alapján Portugália a 24. hétig szolgáltatott adatokat, Luxemburg és Litvánia esetében pedig a múlt heti adatok hiányoztak, ezért ott a 25. és a 26. hétről származó adatok átlagát vették alapul.

 






Ezek alapján egyébként Litvániának zöld utat adtak a beutazásra.

 

Mivel a számok alapján jól látszik, hogy alapesetben a magyarok is bőven jogosultak lehetnének a beutazásra, ez elég különös helyzetet szült, amivel kapcsolatban a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kértünk tájékoztatást. A minisztériumnak a következő kérdéseket tettük fel:

 

A külügy sajtóosztálya az Index megkeresésére, amiben öt kérdést tettek fel, mindössze azt válaszolta:

Magyarország mindig a kölcsönösség alapján jár el, Norvégia polgáraival szemben ugyanazokat az elveket érvényesítjük, mint ők Magyarországgal szemben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top