Politika

Van képük: így teszi tönkre a Fidesz a szegények egészségügyi ellátását a járvány közepén

Kép forrása: Soós Lajos/MTI

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Facebok-posztban írta le véleményét a szegényeket még jobban megnyomorító Fidesz-törvénnyel kapcsolatban.





A július elsejei hatállyal életbe lépett törvény nyomán könnyebb kiesni az ingyenes egészségügyi ellátásból.

„Tehát, aki nincs bejelentve, (akár önhibáján kívül), vagy nem fizetett TB-t az azzal kell, hogy szembenézzen, hogy akár egy daganatos betegség kezelése során felmerülő több millió forintos számlát is kifizessen, persze csak akkor ha élni akar”

– áll az egészségügyi szakértő posztjában, aki szerint a koronavírus-járvány első és második hulláma között bevezetni egy ilyen intézkedést nem túl jó ötlet:

„Remek az időzítés, a gazdaság romokban, a munkanélküliek száma több százezer fő, egy csomó iparág még be sem indult, és itt is van a TB szigorítás. (Amelynek egyébként, ha nem is ebben a formában, de egy normális piacgazdasági helyzetben helye volna.) De nem most, és nem így!”

 

A szakértő figyelmeztet, hogy bár a törvény szerint a sürgősségi ellátás mindenkinek jár, ezt is ki kell visszamenőleg fizetni, ha járulék elmaradás volt.






 

Ha pedig esetleg az érintett nem tud fizetni, akkor jön a NAV és árverez, írja Kunetz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top