Politika

Petíció indult a családi pótlék megduplázásért – Itt tudod aláírni

nyugatifeny.hu

Utoljára a Gyurcsány-kormány emelte 11 évvel ezelőtt, azóta viszont az elképesztő infláció lenullázta az értékét.






Méltó Megélhetés Munkacsoport – amelyhez több civil szervezet is csatlakozott – petíciót indított az ahang.hu-n a családi pótlék megduplázásáért.

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz, valamint az EMMI-t vezető Kásler Miklóshoz és Novák Katalin családügyi államtitkárhoz, hogy a mostani helyzetben kiemelten kezeljék, és gondolják át a családi pótlék megduplázásának ügyét.

 

„Annak érdekében, hogy Magyarországon 1,8 millió gyermek a járvány alatti és utáni időszakban is egészségesen és harmonikusan fejlődjön, elengedhetetlen a családi pótlék megduplázása.

A járványhelyzetben a családok gyermekekkel kapcsolatos költségei jelentősen megnövekedhettek, a már a válság előtt is nehéz és hátrányos helyzetben élő családok még kilátástalanabb helyzetbe kerültek.

A családi pótlékra viszont minden gyerekes család jogosult, így a krízisben lévő, legveszélyeztetettebb családok is”

– írják.

 

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a családi pótléknak nem csak a családok védelmében és a gyerekszegénység leküzdésében van kiemelt szerepe, hanem „a gazdasági-társadalmi krízis elkerülésének is fontos eszköze”.

 






Mint ismert: a családi pótlék összegét utoljára a Gyurcsány-kormány emelte, 11 éve azonban változatlan.

  • egy gyermeket nevelő család esetén 12 200 forint
  • egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő esetén 13 700 forint
  • két gyermeket nevelő család esetén gyermekenként 13 300 forint
  • két gyermeket nevelő egyedülálló szülő esetén gyermekenként 14 800 forint
  • három vagy több gyermeket nevelő család esetén gyermekenként 16 000 forint
  • három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő esetén gyermekenként 17 000 forint

 

A petíciót >>ITT TALÁLOD<<.

 

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top