A Lánchíd állapotát már 2011-ben is felmérték: akkor megállapították, hogy a felújítást mihamarabb el kell kezdeni! Az előzetes tervek szerint, a munkálatokat 2015-ben kezdték volna el, és a Lánchíddal párhuzamosan a Várhegyi alagutat is felújították volna.
A FELÚJÍTÁS AZONBAN EGYIKNÉL SEM KEZDŐDÖTT EL!
Ez jól tükrözi, hogy eddig nem volt annyira sürgős a kormánynak a hídfelújítás, a főváros elvesztése után pedig csak politikai fegyvert kovácsoltak a Lánchídból, melyet Karácsony ellen próbálnak felhasználni.
A VÁLASZTÓPOLGÁROK AZONBAN NEM HÜLYÉK, ÁTLÁTNAK ORBÁNÉK TERVÉN!
A Publicus Intézet egyik legfrissebb felmérése, melyet a Népszava publikált, arra irányult, hogy elégségesnek tartják-e a fővárosiak, a kormány által a Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintos keretet.
A MEGKÉRDEZETTEK 70 SZÁZALÉKA KEVESLI EZT A PÉNZT!
Döntő többség vélekedik úgy, hogy a kormánynak igenis több forrást kéne biztosítania a nemzet egyik jelképének rekonstrukciójára:
Az ellenzéki szavazók 90 százalék fölött, a bizonytalanok háromnegyede, de még a kormánypártiak egyharmada is úgy látja, a Lánchíd felújítására több pénzt kéne nyújtania a kormánynak!
A VÁLASZADÓK TÖBBSÉGE TEHÁT ÁTLÁT A KORMÁNYON, TUDJÁK, HOGY CSAK A FŐVÁROS VEZETÉSÉT AKARJÁK NEHÉZ HELYZETBE HOZNI AZZAL, HOGY NEM EMELNEK A KORÁBBAN BEÍGÉRT ÖSSZEGEN!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.