Politika

A szegedi orvosegyetem rektora megtiltotta a diplomaosztót, miközben ő vírusfertőzéssel műtött betegeket

nyugatifeny.hu

A kollégáinak meg karanténba kellett vonulniuk miatta.






A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara számára idén nem lesz diplomaosztó ünnepség, mert az egyetem járványügyi szempontból rendkívül kockázatosnak ítéli a rendezvény megtartását – írta meg a 444.hu orvosi szakblogja, a Röntgen.

 

A kar végzős hallgatói levélben fordultak az egyetem rektorához, Rovó Lászlóhoz, kérve: a rektor „szíveskedjen fontolóra venni annak lehetőségét, hogy a 2020 nyarán orvosi diplomájukat megszerző hallgatók részt vehessenek az ünnepélyes orvosdoktor avatáson”.

 

Mint írták, “készek elfogadni minden jellegű biztonsági előírást, amelyek lehetővé teszik az orvosdoktor avatást“. A végzős hallgatók nem értik, mint írják, hogy „miután már zenés-táncos rendezvények is megtarthatók legfeljebb 500 fő részvételével, a körülbelül 250 végzős orvostanhallgató részvételével” miért nem rendezhető meg biztonságosan az avató ünnepség.

 






Rovó László rektor március elején a dél-tiroli síelés után hazaérkezve nem karanténba vonult, hanem a műtőbe, miközben koronavírus-fertőzött volt. Ennek következtében több munkatársát, kollégáját kellett karanténba zárni, kivonni az akut ellátásból az egészségügyi válság kellős közepén.

 

Később, április elején ugyanő maszk nélkül tartott zárt térben sajtótájékoztatót arról, hogy az egyetem maszkokat és védőfelszereléseket kapott ajándékba egy kínai tartománytól – írja a lap.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top