Újabb járatritkítások jöhetnek.
Mager Andrea tárca nélküli miniszter kedden a MÁV alá rendelte a Volánbuszt, amelyet eddig ő maga felügyelt közvetlenül. Mostantól a vasút gyakorolja a busztársaság tulajdonosi jogait.
A miniszter az MTI-nek úgy nyilatkozott: július 15-től átkerülnek a tulajdonosi jogok a MÁV-hoz.
A minisztérium szerint erre a változtatásra azért volt szükség, hogy az állami tulajdonú közlekedési társaságok
“összehangoltan, egységesen működhessenek.”
(Értsd: újabb járatokat szüntetnek meg, a párhuzamosságokra hivatkozva).
A miniszter szerint a társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.
A MÁV és a Volán egyesítésének már sokadszor esett neki a kormány. Az összevonás terve nem sokkal a 2010-es kormányváltás után már felbukkant.
Utoljára tavaly decemberben szivárgott ki egy ötlet a két cég összevonására, akkor az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tették volna a MÁV-ból és a Volánból összegyúrt holdingot.
A tegnapi rendelet nyilvánosságra kerülése után a Volánbusz vezérigazgatója bejelentette lemondását.
Dávid Ilona azt írta:
„A rám bízott feladat teljesítése után távozom a Volánbusz Zrt. éléről. 2018 augusztusában a Volán-társaságok újjászervezésére kértek fel, ami a 2019. október 1-jén létrejött integrációval és az azóta eltelt időszakban véghez vitt fejlesztésekkel megvalósult.
Az országos vállalat működése hatékonyabbá, átláthatóbbá, eredményesebbé vált, a szolgáltatás színvonala folyamatosan emelkedett.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.