Politika

A SOTE rektora szerint van megoldás a koronavírus-fertőzés elkerülésére

nyugatifeny.hu

Ősszel jön a második hullám.






Vissza kell térni a zárt térben való maszkhasználatra” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre – mint amilyet a koronavírus is okoz – jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek.

 

Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban is.

 

A rektor arra számít, hogy november környékén ismét megemelkednek az esetszámok. “Nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina ekkorra elkészüljön” – mondta.

Egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek része lehet a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása” – mondta.






 

Azt tervezik, hogy október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot – mondta Merkely Béla.

 

Azt is elmondta: mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top