Politika

Hazudott Gulyás Gergely: Simán lehet alkoholt kapni a magyar stadionokban

nyugatifeny.hu

Majmot csinált magából a miniszter.






Furcsa magyarázatot adott az újságíróknak a kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón, amikor arról kérdezték, miért nem lehet zenés-táncos rendezvényeket tartani, ha a futballstadionok kapui már kinyíltak a nagyközönség előtt.

“Van egy nagyon nagy különbség a futballmeccs és a szabadtéri koncertek, zenés rendezvények között, ez pedig az alkoholfogyasztás”

– fogalmazott Gulyás Gergely, aki szerint alkoholos befolyásoltság alatt az emberek nehezebben tartják meg az egymás közti ajánlott másfél-két méteres szociális távolságot.

 

Az Index erre reagálva újabb kérdést tett fel, emlékeztetve a minisztert arra, hogy a bajnokság újraindulása után a drukkerek több mérkőzésen szorosan egymás mellett szurkoltak.

 

A lap újságírója azt kérdezte: tervez-e a kormány szigorító intézkedéseket – a koncertekkel való összehasonlítás apropóján – a mérkőzésekre. Erre Gulyás még furább választ adott:

“A helyzet az, hogy a stadionokban az alkoholfogyasztás, alkoholárusítás tilos. Ez a különbség, amit említettem.”

 

Ez azonban hazugság.






Az Index mind a Groupama Aréna, mind az Újpest látogatói szabályzatában megtalálta a következő kitételt:

„A FIFA és UEFA által szervezett nemzetközi mérkőzéseken a sportszövetségek által meghatározottak szerint fogyaszthat a sportlétesítmény területén szeszesitalt.

A magyar bajnoki/kupa-mérkőzéseken az 5% alkoholtartalmat meg nem haladó ital (praktikusan sör és fröccs – a szerk.) árusítása és fogyasztása a szervező hozzájárulásával lehetséges.”

 

A kormány május végén tette lehetővé egy rendeletben, hogy a szurkolók korlátozott számban újra ott lehessenek a stadionokban.

 

Ezután a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) ajánlást küldött a kluboknak, amelyben javasolta egyebek mellett az alkoholos italok értékesítésének mellőzését, tiltást azonban nem vezetett be.

 

A Fradi-stadionban például biztosan lehet sört kapni, hiszen Kubatov Gábor, a klub elnöke a minap ezt mondta az Üllői út 129.-nek adott interjúban:

“Most például jelezték, hogy a sok sörtől csúszik a lépcső a lelátón. Tennünk kell valamit, erre is oda kell figyelni.”

Mint arra a hvg.hu felhívja a figyelmet: a Fradi Facebook-oldala is tele van olyan képekkel, ahol a szurkolók előszeretettel pózolnak a fotósoknak sörrel a kezükben.

 

Gulyás szerint






“a szurkolókat újra és újra arra kell fölhívni, hogy a másfél méteres távolságot tartsák be, lehet, hogy a B-középben ezt nem tartják be, de olyan veszélye a fertőzésnek, mint amilyen az 500 fő fölötti zenés-táncos rendezvényeknél, nincsen, és ezt az adatok alátámasztják.”

 

Ezt követően az Index újságírója jelezte a miniszternek, hogy rosszul tudja: 5 százalékos alkoholtartalomig lehet szeszes italokat árusítani a stadionokban, mire Gulyás a kérdés szándékát félremagyarázva úgy reagált:

“Majd azt javasoljuk, hogy az Index szerkesztőségének javaslatára ezt is tiltsuk meg.”

 

(hvg.hu / Index / Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top