Politika

Karácsony Gergely főpolgármester így reagált arra, hogy elmarad a tűzijáték augusztus 20-án

nyugatifeny.hu

Régóta azt javasolta, hogy idén ne legyen tűzijáték Budapesten.






A főpolgármester szerint a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra, hogy lefújta a tűzijátékot.

 

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtök délelőtt jelentette be, hogy úgy döntött a kormány: elmarad a tűzijáték augusztus 20-án. Elmarad a Szent István-napi ünnepségsorozat, és a légiparádé is – közölte Gulyás.

 

Ahogyan azt megírtuk: az indok az, hogy a vírus a nagy tömegben terjed igazán.

 

A bejelentésre a közösségi oldalán reagált Karácsony Gergely főpolgármester, aki régóta azt javasolta, hogy idén ne legyen tűzijáték Budapesten.

Örülök, hogy a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra, és idén elmarad az augusztus 20-i tűzijáték. Felelőtlenség lett volna, ha több százezres tömeg gyűlt volna össze a Duna-parton egy olyan időszakban, amikor a járvány bármikor belobbanhat” – írta.






Számos szokásunkat kellett felfüggesztenünk egy időre, de hiszem, hogy volt és van is értelme ezeknek a lemondásoknak. Hiszen ennek is köszönhető, hogy hétköznapjaink most már egy kicsit hasonlítanak a járvány előtti életünkre” – írta.

 

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top