Politika

Kegyvesztett lett a miniszter – Már a saját feladatát sem láthatja el!

Pestibulvar.hu

Az egészségügy átalakításának érdekében rendeltek meg egy tanulmányt, de nem a Kásler vezetése alatt álló Emmi, amelyhez az egészségügy tartozik, hanem a Belügyminisztérium.






 

A megbízásról is a Belügyminisztérium számolt be a kormány honlapján. Eszerint a “Tanulmány és vezetői összefoglaló készítése a magyar egészségügy lehetséges értékalapú átalakításáról” című értekezés, egy 277 millió forintos megbízás, melyen a Boston Consulting Group Kft. dolgozik május 18-a óta.

 

444.hu emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor már szinte teljesen elfordult Káslertől, jobban bízik Pintér Sándorban, mint az Emmi vezetőjében, és ez látszott az egészségügyi veszélyhelyzet idején is.

EKKOR MÁR A KÓRHÁZAKBA IS KÓRHÁZPARANCSNOKOKAT NEVEZTEK KI, MIVEL A MINISZTERELNÖK SZERINT A JÁRVÁNY ALATT KATONÁS RENDNEK KELL LENNIE.

 

A Magyar Orvosi Kamara elnökének, Kincses Gyulának a Népszavának adott interjújából derült ki az is, hogy már nem Káslerrel egyeztettek többször, hanem Pintérrel, a megbeszéléseket pedig a belügyminiszter kezdeményezte.






 

A járvány idején szinte hallani sem lehetett Káslerről, teljesen háttérbe volt szorítva, majd mikor elült a veszély, berobbant, mint járványügyi hős, és reagált arra a hírre is, miszerint Pintér kapta meg feladatként az egészségügy átalakítási terveinek kidolgozását.

 

Kásler akkor elmondta, hogy ő kérte meg Pintért, hogy ossza meg a szervezési tapasztalatait, bár ahogy most látni, a belügyminiszter kicsit félreérthette a dolgot, mert nem csak a szervezési tapasztalatait adja át, hanem intézkedik és felkért egy nemzetközi céget az egészségügy lehetséges átalakítása miatti tanulmány kidolgozására.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top