Politika

Fegyelmi eljárás indult a gödi polgármester ellen, felfüggeszthetik Balogh Csabát

nyugatifeny.hu

Nem csitulnak a kedélyek.






Hónapok óta áll a bál az ellenzéki vezetésű Göd városában, ahol az egyik oldalon Balogh Csaba polgármester (Momentum), a másikon pedig lényegében az összes többi párt feszül egymásnak.

 

A legfrissebb fejlemény, hogy a város képviselő-testülete fegyelmi eljárást indított a polgármester ellen, a vizsgálat idejére pedig megszavazták, hogy a polgármestert felfüggesszék tisztségéből.

 

Emlékezetes, hogy Balogh korábban a veszélyhelyzet utolsó óráit kihasználva meghozta azt az egyszemélyi döntést, miszerint Vajda Viktória momentumos önkormányzati képviselő – aki egyébként a felesége – körzetében újítsák fel a Berzsenyi Dániel utcát, a többi párt szerint gyanúsan drágán.

 

A Berzsenyi utca mindössze 95 méter hosszú és 2,5 méter széles, egysávos, ma is aszfaltos utca, a felújítás pedig nettó 52 millió, bruttó 65 millió forintba került volna.






 

A gödi Berzsenyi Dániel utca / fotó: Google StreetView

A képviselő-testület ezután Balogh Csaba valamennyi, a járvány idején egyszemélyben meghozott döntését felülvizsgálta, és azok döntő többségét visszavonta.

 

Így a fenti útfelújítás mellett azt is, hogy a Sólyom Airways bukásához köthető, Fidesz-közeli Lucsik János legyen a város közbeszerzési tanácsadója, aki mellett Balogh a mai napig kitart.

 

A polgármester erre válaszul saját hatáskörben visszavonta az alpolgármesterek megbízatását.

 

Ennek a csatának a következő fordulója érkezett ma el, amikor a képviselőtestület azzal indította az ülését, hogy Balogh ellen induljon fegyelmi eljárás, amelynek idejére a polgármestert felfüggesztik. (Erre törvényi lehetőség van.)

 

Fülöp Zoltán alpolgármester közlése szerint az alábbiak miatt kérték a fegyelmit Balogh Csaba ellen:

  • hat, egyébként elfogadott napirendi pontot nem tárgyalt meg egy márciusi testületi ülésen,
  • a veszélyhelyzet ideje alatt indoklás nélkül felmentette a Gödi Nonprofit Szolgáltató Kft. vezetőjét,
  • a veszélyhelyzet alatt kizárta az alpolgármestereket a vezetői értekezletekről, holott ha Balogh akadályoztatva lett volna valami miatt, ez megnehezítette volna a helyettesítését,
  • anélkül nyújtott be a Gödtől kormány által a megyei közgyűlésekhez rendelt területek kapcsán alkotmányjogi panaszt, hogy a képviselő-testületet értesítette volna. Fülöp hangsúlyozta, elvi szinten nincs vita arról köztük, hogy alkotmányjogi panasznak helye van, de annak tartalmáról a testületnek kellett volna dönteni,
  • alapos a gyanú, hogy Balogh a beszerzési szabályzattal ellentétesen kötött szerződéseket és teljesített kifizetéseket

 

Balogh Csaba polgármester szerint a kifogásolt pontok egy része miatt eleve nem fegyelmi eljárást kell indítani, hanem a kormányhivatalhoz fordulni jogorvoslatért.






 

Az alkotmányjogi panasz kapcsán pedig arra hivatkozott: nem lehetett tudni, mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek, valójában relatíve hosszú tárgyalások mentek róla, mielőtt beadták, és ha amúgy a testület egyetért a tartalmával, nem is érti, miért akarják számon kérni.

 

Miután Balogh ellen nemcsak fegyelmi eljárás indult, hanem fel is függesztették az eljárás idejére, ő jelezte: ugyan nem ért egyet a fegyelmivel, de annak nem kéri újratárgyalását, a felfüggesztésnek viszont igen.

 

Jelen állás szerint úgy tűnik, Balogh tizenöt napig még egészen biztosan nem lesz felfüggesztve, akkor kell a testületnek ismét szavaznia erről, viszont mivel a fegyelmi eljárást nem akarja újratárgyaltatni, annak majd harminc napon belül le kell futnia.

 

Ha pedig Baloghot felfüggesztik, akkor a döntést a polgármester annak közlésétől számított nyolc napon belül megtámadhatja, ezt követően a bíróság nyolc napon belül dönt.

(via azonnali.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top