Politika

Egy iskolaőr 8 általánossal többet kap majd, mint egy pályakezdő tanár

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Noha korábban úgy tűnt, hogy legalább középfokú végzettséget várnak el majd attól, aki iskolaőrnek állna, a jelek szerint lejjebb vitték a lécet.





A Budapesti Rendőr-főkapitányság toborozó plakátja szerint ugyanis csak előnyt jelent a középfokú, vagy az ennél magasabb végzettség. A feltételek között csak a cselekvőképességet, a magyar állampolgárságot, az egészségi, fizikai, pszichikai alkalmasságot, a büntetlen előéletet és az erkölcsi bizonyítványt sorolják fel.

Forrás: nepszava.hu

Az iskolaőrökről rendelkező jogszabályok nem részletezik ugyan a képzettségi feltételeket, de korábban minden, például egy államtitkári nyilatkozat is arra utalt, hogy a középfokú végzettség alapfeltétel lesz – egy korábbi, azóta törölt rendőrségi hirdetés egyértelműen tartalmazta is ezt a kritériumot.

Forrás: nepszava.hu

Nem ez az egyetlen furcsaság a toborzás körül. Az, hogy nem elvárás a középfokú végzettség a leendő iskolaőröktől, azért is különös, mert a kormánylap Magyar Nemzet Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárra hivatkozva még júniusban azt írta: ”bár elsősorban volt rendőrökre, például korkedvezményes nyugdíjazottakra számítanak, bekapcsolódhatnak bármely más, középfokú végzettséggel rendelkező, civil foglalkozást végzők is.






 

Ráadásul alig egy hete a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság véletlenül, idő előtt kiadott hirdetésében még a jelentkezési feltételek közé sorolták a legalább középfokú végzettséget.

 

Komoly aggályainak adott hangot Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Országos Választmányának tagja. Szerinte nagyon is indokolt lenne a középfokú végzettség elvárása, hiszen az iskolaőröknek komoly pedagógiai, pszichológiai, rendvédelmi felkészítésen kell átesniük. – Ebben a tekintetben én is elég szkeptikus vagyok – fogalmazott Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, aki szerint azokban az intézményekben, ahol valóban komoly konfliktusok adódhatnak, az iskolaőrnek minden tekintetben felkészültnek kell lennie.

 

A rendőrségi toborzóból kiderül az is, hogy azok, akik megfelelnek a feltételeknek, és sikerrel abszolválják a rendőrségi kiképzést, vidéken havi bruttó 220 ezer, Pest megyében és Budapesten pedig bruttó 230 ezer forintos fizetésre számíthatnak, emellett mindenütt jár az évi bruttó 200 ezer forint cafeteria. Ez megerősíti azt, hogy az iskolaőrök többet keresnek majd mint egy pályakezdő tanár. Nagy Erzsébet, a PDSZ Országos Választmányának tagja szerint a tanárokra nézve sértő az, hogy egy általános iskolai végzettséggel rendelkező iskolaőr több pénzt keres majd, mint egy diplomás pályakezdő pedagógus. Pongó Géza pedig úgy reagált: nem fog csodálkozni, ha a bruttó 220-230 ezer forintos fizetésért nem fognak elegendő tanult, felkészült jelentkezőt találni az iskolaőri állás betöltésére. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top