Politika

Egy “apró” gesztus a kormánytól? Ötmillió forintot kapott Simicska Lajos a panziója fejlesztésére

168ora.hu

A 2015-ös nagy összeveszés, vagyis a G-nap óta először kapott állami támogatást Simicska Lajos érdekeltsége – vette észre a portál a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által publikált listán az Mfor.hu.






 

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. ugyanis a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében

5 millió forintot kapott a cég által üzemeltetett panzió fejlesztésére.

 

A Hárskuti Zrt. eredetileg nem turizmussal foglalkozott, kecskék és juhok tenyésztése volt a cég fő profilja, de Simicska tavaly „átnyergelt” lovak tenyésztésére, és a cég üzemelteti a Magas-Bakonyban fekvő Hárskúton található Faunus Vendégházat. Valójában azonban azért fontos, mert azon kevés cégek között van, amelyek Simicska tulajdonában maradtak. Az Orbán Viktorral való háború és a 2018-as választások után a Fidesz egykori pénztárnoka szinte mindenét eladta Nyerges Zsoltnak – hogy aztán tőle megvegyék a kormánnyal továbbra is jó kapcsolatot ápoló üzleti körök. Simicska cégbirodalmának nagy része Mészáros Lőrincnél landolt.

Simicska panzióján kívül még 13 ezer 470 vidéki szálláshely nyert az MTÜ pályázatán szobánként egymillió forintot. Augusztusban összesen 45 milliárd forintot fognak kapni a szállásadók vissza nem térítő támogatás formájában.

 






Az Mfor azt is kiszúrta, hogy a több mint 13 ezer nyertes között van Becsó Károly és Becsó Zsolt fideszes képviselők cége is, amely Hollókőn üzemeltet panziót. A Rogán Antal minisztériuma által felügyelt MTÜ pályázatain amúgy a kormányhoz köthető nagyobb játékosok is nyertek, milliók helyett milliárdokat, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotel szállodalánc például 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott az ügynökségtől. Komoly milliárdokat nyert Sáfrány Tamás volt focista is, akinek cégébe Szíjj László is betársult.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top