Belföld

Idős férfiakat bántalmazott egy biztonsági őr a Nyugati pályaudvaron – VIDEÓ

civilhetes.net

Az egyik sértettet felpofozta, a másikat fellökte az agresszív szekuritis. A MÁV szerint nem az ő munkatársuk verekedett.





Egy utas vette fel, ahogy egy, a Nyugati pályaudvaron dolgozó biztonsági őr két idős férfit is inzultál az egyik átjáróban – számolt be az esetről az RTL Klub Híradója. A nézői felvételen látható, hogy a sértettek valamin vitatkoznak a nagydarab, láthatón komoly testi erőfölényben lévő sárga mellényes őrrel, aki egyszer csak elveszti türelmét, és „Fogja már be!”- felkiáltással úgy felpofozza a vele szemben álló ősz hajú férfit, hogy az a földre kerül; majd utána löki a másik vitatkozót is.

 

 

A jelenetet tétlenül nézi végig a szekuritis munkatársa, az agresszív őr pedig még a kamerázót utasítja rendre, hogy fejezze be a videózást.

 






A csatorna az eset kapcsán megkereste a MÁV-ot is: a közlekedési társaság elhatárolódott a biztonsági őr erőszakos fellépésétől, szóvivőjük, Biber Anett szerint nem is az ő munkatársuk, hanem egy külsős őrző-védő cég alkalmazottja az elkövető.

 

Biber hozzátette, már felszólították a szerződéses partnert: vizsgálják ki az esetet. Azt azonban nem tudni, hogy a belső vizsgálat eredménye mikor készül el, és hogy éri-e bármilyen szankció az agresszív őrt és tétlen társát –  jegyzi az RTL Klub. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top