Politika

Kormánybiztos lett a 13. leggazdagabb magyar, Wáberer György

168ora.hu

A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki Wáberer Györgyöt.






 

Feladata a kormány határozata szerint az, hogy összehangolja a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását, együttműködve az ottani településekkel, a megyei önkormányzattal és a kormányhivatallal – írja a a Magyar Közlöny alapján az atv.hu.

 

Az új kormánybiztos közreműködik a fejlesztéshez szükséges pénz előteremtését és a Tokaji Borvidéket érintő kormányzati döntések előkészítésében és végrehajtásában, turisztikai projektek előkészítésében, munkahelyteremtő helyi beruházások tervezésében, a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetésekben, továbbá „a térség megtartóerejének növelését elősegítő közösségi, társadalmi környezet-javítására irányuló döntések előkészítésében és végrehajtásában.

 

Az 1956-ban Stároaljaújhelyen született Wáberer 2016-ban szállt ki a logisztikai iparból, majd döntött úgy, hogy a magánegészségügybe fektet. Magyarország 13. leggazdagabb vállalkozója 3 milliárd forintos beruházással indította útnak a Wáberer Medical Centert.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top