Politika

Lassan, de biztosan őröl Orbán malma – Folyamatos visszaesés tapasztalható!

Pestibulvar.hu

Csütörtökön nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat, mely alapján kiderült, hogy 69 ezren jutottak be valamelyik felsőoktatási intézménybe. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint, az idei számok is jól mutatják, hogy





AZ ORBÁN-KORMÁNY A FELSŐOKTATÁS LEÉPÍTÉSÉN DOLGOZIK.

 

Az ellenzéki párt felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. Ezzel szemben a kormány azt hangsúlyozta ki, hogy bár kevesebben jelentkeztek mint tavaly, a bekerülési arány jobb, hiszen a jelentkezők kétharmadát felvették.

 

Arató Gergely, a DK politikusa az ATV-nek elmondta, hogy utoljára 2001-ben kerültek be ilyen kevesen a felsőoktatási rendszerbe, idén mindössze 69 ezren, egy évvel korábban 10 ezerrel többen, míg 2010-ben pedig 30 ezerrel több volt a létszám.

Az ellenzéki politikus kihangsúlyozta: semmilyen adat nem támasztja alá, hogy túlképzés lenne a diplomásokból itthon, sőt, ők jobban el is tudnak helyezkedni, és még a fizetésük is lényegesen magasabb.

A KORMÁNY RÉSZÉRŐL EZ EGY TÖBBSZÖR MEGHIRDETETT POLITIKA, AMELYIK SZERETNÉ, HA KEVESEBB DIÁK JÁRNA A FELSŐOKTATÁSBA

– fogalmazott Arató az ATV Start műsorában.

 






A DK-s politikus szerint azonban a pedagógusi pálya megbecsülésével is hatalmas gondok vannak. Szerinte a jelentkezők mindössze ötöde jut el a tanári pályáig.
Arató azt is kiemelte továbbá, hogy az iskolaőrök többet fognak keresni, mint a pályakezdő pedagógusok, és ez tökéletesen megmutatja, mennyire nem értékeli a jelenlegi hatalom a tanárok munkáját.

NAGYJÁBÓL AZ ORSZÁG FELE GONDOLJA ÚGY, HOGY ORBÁN VIKTOR NEM JÓ MINISZTERELNÖK

– ezt már azzal kapcsolatban mondta Arató, hogy Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán szólította fel az ellenzéket a teljes együttműködésre az Index kapcsán, mivel szerinte, ellenkező esetben a hatalom egyesével fogja levadászni őket!

 

Arató kiemelte továbbá, hogy egy határozott és egységes ellenzéknek kell a kormánnyal szemben állni, akkor lesz esélyük a győzelemre.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top