Politika

Nemzeti konzultáció módjára kérdezték az egészségügyi dolgozókat, Pintér Sándor egy tanácsadócéggel világítja át az ágazatot

168ora.hu

Tovább mozgolódik Pintér Sándor belügyminiszter az egészségügyben:





mintegy 350 milliós megbízást adott a Boston Consulting Group (BCG) tanácsadó cégnek, hogy készítsen elemzést arról, miként lehetne javítani a magyar egészségügy hatékonyságát.

 

Mint a Népszava írja, alighanem a szlovák mintát követi a kormány, ahol ugyancsak ez a cég világította át az ellátórendszert és 30%-os minőségjavulást sikerült elérni.







Korszerű kórházi vécé valahol Magyarországon

Azt egyelőre nem tudni, mik az átvilágítás legfontosabb pontjai, augusztus elején kell az eredményt átadniuk Pintér Sándornak a koncepciót. A lap által megkérdezett szakértők is csak találgatnak, milyen irányt vehetnek az átalakítások. Egy biztos: most kivételesen a dolgozók is kaptak egy kérdéssort, amelyben az átalakításokról kérdezik őket.

Csakhogy ez is olyan volt, mint a nemzeti konzultáció – egy előre eltervezett politikai döntéshez szeretett volna legitimációt szerezni a kabinet, nem az igazi véleménynyilvánítás volt a célja.

 

A tárca több mint fél tucat területtel kapcsolatban kéri a válaszadókat, hogy egy ötfokú skálán osztályozzák: mennyire tartják támogatandónak például az intézmények még erősebb centralizációját, a miniszter irányítói jogköreinek erősítését. Vagy: „Egyetért-e azzal, hogy az érintett szereplők által elfogadott életpálya modell bevezetése esetén az egészségügyi dolgozók vagy csak a közfinanszírozott rendszerben dolgozzanak vagy csak azon kívül, a magánellátóknál?”







Nemzeti konzultáció - Kérdőívek feldolgozása

Hasonló volt a módszer, mint a nemzeti konzultációknál – most sem a vélemény volt a fontos Fotó: Balogh Zoltán

 

A lap szerint mindez arra utal, hogy egységes ellátórendszert szeretne az állam létrehozni.

 

A reformerek kizárólag arra fókuszálnak, hogy miként lehet a mindenkori kormányzati akaratot a lehető legegyszerűbben és legolcsóbban érvényesíteni az ágazatban. Erre utal, és ezzel vág egybe a centralizálás és az alkalmazotti rendszer teljessé tételének szándéka is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top