Politika

Váratlanul öngyilkos lett a megyei főügyész, aki Simonka és Boldog ügyében is nyomozott

nyugatifeny.hu

Nánási László 60 éves volt.






Vasárnap hajnalban öngyilkos lett Bács-Kiskun megye volt főügyésze, Nánási László – értesült a MSZP-közeli Hírklikk.hu.

 

A hírt azóta a kiterjedt ügyészségi kapcsolatokkal bíró Pesti Srácok is megerősítette.






 

Emlékezetes, hogy Nánási Lászlót, Bács-Kiskun megye főügyészét, valamint Dókáné Pályi Krisztina főügyészhelyettest Polt Péter 2019. november 15-én, azonnali hatállyal felmentette a beosztásából.

 

Polt soha nem indokolta meg döntését, így nem derült ki, hogy miért váltották le a vezetőket.

 

A Bács-Kiskun megyei volt főügyész öngyilkosságának hírét Hadházy Ákos független képviselő azzal a kommentárral osztotta meg az oldalán:

“Tudni kell, hogy a Simonka-ügy és a Boldog-ügy felderítésének jelentős része is Kecskeméthez volt köthető.”

 

Nem tudom, hogy igaz-e a megdöbbentő hír, máshol még nem olvastam és remélem, hogy téved a lap. Bács-Kiskun megye…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2020. augusztus 2., vasárnap

 

Nánási 1960-ban Kiskunfélegyházán született, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte.

 

Jogász diplomáját 1984-ben, a József Attila Tudományegyetemen szerezte, ami után Kiskunfélegyházán fogalmazóként kezdte munkáját az ügyészségen.

 






Jogi szakvizsgája letétele után 1986-ban Kecskeméten lett városi ügyész.

 

1993-ban kérte áthelyezését a megyei főügyészségre, aminek élére 2011-ben nevezték ki.

 

Abban az évben a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével is kitüntették.

Ha úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők számára rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06-80-820-111 telefonszámot!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top