Politika

Újabb fideszes agymosó internetes portál indult, ezúttal a vidéki szavazókra célozva

nyugatifeny.hu

Sorosozással – karigerizéssel startoltak rögtön az első napon.






Új “jobboldali” véleményportál indult a hétvégén, Vidék hangjai címmel – számol be róla a Média1.hu médiapiaci szakportál.

 

Nagy Gábor főszerkesztő a beköszönő írásában

„zömmel vidéki horizontú tematikával, leginkább vidékieknek szánt, vidékiek által szerkesztett médiatartalmakat megjelenítő”

portálként definiálja az új oldalt.

 






A beköszönőből kiderül, hogy a Vidék Hangjai rögtön egy 9 fős stábbal indult, de a tervek szerint folyamatosan bővítik majd, „minden megyéből lesznek szerkesztőink és lelkes újonc szerzőink egyaránt. ”

 

A véleménycikkek közül egyébként a legelső egyből az indulás napján

A kommunizmus Soros által finanszírozott fura kísértete járja be Amerikát

 

címet viselte, de még aznap jelent meg kissé zavaros eszmefuttatás a DK és a Momentum „ostoba” politikusainak „vérmes reményeiről”, ma pedig már a „degeneráltan liberális” ellenzéki akciókról, amelyek „többnyire a fennálló európai intézményeket védik”.

 

A narancssárga logóval bíró véleményportál főoldalán egyébként követésre ajánlják a Milliók Orbán Viktor és kormánya mellett nevű Facebook-oldalt is, ahol már aktívan posztolják is a Vidék Hangjai cikkeit a mintegy 33 ezer követőnek.

 

Maga az oldal az elmúlt napokban túl sok lájkolót nem szerzett, jelenleg valamivel több mint 200-an követik a Facebookon.

 






A főszerkesztő beköszönőjében így fogalmaz:

„Jelenleg olvasókra van leginkább szükségünk, tehát tessék szépen két KariGeris hír között minket is olvasgatni.”

 

Azt nem tudni, miből lesz az oldal finanszírozva, erre vonatkozóan semmilyen információ nincs a portálon sem, de például hirdetések sincsenek, vagyis bevétel ebből az irányból egyelőre nem látszik.

(Media1.hu / Mérce) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top