Politika

Több százmillió eurót bukik az ország Orbán aljas döntése miatt

nyugatifeny.hu

Inkább ne kapjanak uniós pénzt a civil szervezetek, ha nem ő dönthet az elosztásról.






Orbán Viktornak a civilek ellen folytatott harca miatt több százmillió eurótól esnek el a magyarok – írja keddi közleményében Dobrev Klára.

 

Az Európai Parlament magyar alelnöke szerint Orbán csak addig hazafias, amíg érdekei nem sérülnek.

 

A kormány ugyanis addig nem hajlandó szerződést kötni a Norvég Alap és az EGT országai által finanszírozott projektekre, amíg beleszólást nem kap a pénzek elosztásába.

 

A miniszterelnöknek semmi sem drága: a civilek elleni harca miatt eddig

214 millió eurót

nem kaptak meg a magyarok – hívja fel a figyelmet Dobrev.

 






A DK politikusa szerint

“Orbán üzenete világos: a nemzetinek hazudott kormányában nem számítanak a magyarok érdekei, számukra csak az a fontos, hogy minden külföldről érkező forrás felett basáskodjanak.

Nem számít nekik, hogy a most visszatartott forrásokat a magyaroktól veszik el. Végtelenül primitív felfogásuk szerint, ha nem lehet övék a pénz, más se kapja meg.

Mi, a DK-ban nem ebben hiszünk. Folyamatosan keressük a megoldást, hogyan segíthetünk a civileknek, hogy rajtuk keresztül a magyarok megkapják ezeket a támogatásokat.”

– zárul Dobrev Klára közleménye.

 

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top