Politika

Németh Szilárd bő 200 ezerrel többet mondott, mint amennyi

Németh Szilárd - Forrás: Facebook

Elég erősen fogott Németh Szilárd cerkája, amikor legutóbb a visszaküldött konzultációs ívek számáról beszélt.





 

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapban nem mondott ugyan konkrét számot kedden, amikor a nemzeti konzultáció sikeréről beszélt, csak pár százezerrel túlsaccolta a valós számot..

 

Konkrétan azzal a címmel engedte ki a vele készült interjút, hogy: “másfél millió közelében a kérdőíveket kitöltők száma






 

Közben kiderült, hogy mennyi az annyi. A Koronavírus tájékoztató oldal szerkesztői valamiért fontosnak tartották, hogy a kományzati tájékoztató oldalon beszámoljanak arról, hogy áll a konzultáció.

Már 1 millió 367 ezer 322-en küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket, illetve válaszoltak az online felületen – mondta el Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerdán Budapesten újságíróknak.

 

 

Eddig sem nagyon bízhattunk Németh Szilárd szavaiban, ezután sem fogunk.

 

Az eddig megismert darabszámok tükrében némileg módosítani kell a “diadalábránkat”:

2020. július 9. 232000
2020. július 14. 396000
2020. július 21. 725000
2020. július 24. 880000
2020. július 28. 1096000
2020. augusztus 4. 1500000
2020. augusztus 6. 1367322

 






Németh Szilárd saccolása alapján ilyen volt:

 

Farkas Örs közlése alapján ilyen lett:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top