Politika

Váratlanul előkerült Müller Cecília, és rögtön migránsozott egy nagyot

fotó: MTI / Rosta Tibor

A röszkei határkerítés mellé vitték stand-upolni.






Egy, a röszkei határkerítés mellett tartott rendőrségi sajtótájékoztatón bukkant fel Müller Cecília, hipós vizes tojásmosás-szakértő csütörtökön.

A sajtótájékoztatón Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes azzal riogatott, hogy “a tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon”.

 

Halmosi szerint az Európai Unió egyetlen, jelentős migrációs nyomástól érintett külső határa a magyar-szerb határszakasz, ahol idén állítólag 18 ezer ember kísérelte meg illegálisan a belépést.

 

Halmosi elmondta: januárban és februárban a korábbi időszakhoz képest emelkedett a migrációs nyomás, majd a járvány miatt hozott intézkedések, elsősorban a nyugat-balkáni országok befogadóállomásainak lezárása miatt márciustól május közepéig visszaesett a próbálkozások száma.

 

Halmosi Zsolt szerint ez azzal is járt, hogy a térségben feltorlódtak a migránsok, Szerbiában mintegy 9 ezren, a töröktől a magyar határig pedig mintegy 60 ezren várnak arra, hogy az Európai Unió területére lépjenek.

 

fotó: MTI / Rosta Tibor

Az eseményen megjelent Müller Cecília országos tisztifőorvos is, aki azt állította: Magyarország közegészségügyi és járványügyi helyzete kiváló, és ezt rendkívüli mértékben veszélyezteti az ellenőrizetlen migráció.






 

Müller szerint egészségügyi kockázatot hordoz, ha valaki ellenőrizetlenül, ismeretlen helyről érkezve lép Magyarországra.

 

Hozzátette: az illegális migránsok jellemzően olyan területekről érkeznek, amelyek közegészségügyi helyzete lényegesen rosszabb a magyarnál, több olyan betegséget hordozhatnak, amelyek Magyarországon soha vagy régen nem fordultak elő, példaként említve a tífuszt, a fertőző májgyulladás bizonyos formáit vagy a trópusi betegségeket.

(MTI nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top