Politika

Példaértékű összefogás üldözte el a teljes városvezetést!

AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

Megfutamodott és menekülőre fogta Pilismarót képviselő-testülete. Rendkívüli ülést tartottak, ahol név szerinti szavazással, egyhangúlag lemondott a település teljes testülete – derül ki abból a közleményből, melyet Pergel István, a júliusban lemondott polgármester tett közzé.






 

HVG azt írja, a helyi képviselők a településre tervezett kavicsbányával indokolták döntésüket, mint mondták:

“A LEMONDOTT TESTÜLET NEM KÍVÁN A BÁNYANYITÁSHOZ SZÜKSÉGES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁBAN SEMMILYEN DÖNTÉST HOZNI, VAGY FALUGYŰLÉST ÖSSZEHÍVNI”.

 

Közölték azt is, hogy a “lemondó testület az időközi önkormányzati választással megválasztásra kerülő új polgármester és új képviselő-testület kezébe adja ebben a kérdésben is a döntés jogát és felelősségét”.

A település lakói és a képviselőtestület közötti vita azután robbant ki, miután kiderült, hogy Pilismaróton kavicsbányát akarnak nyitni. A tiltakozások miatt, a fideszes támogatottsággal, függetlenként induló Pergel István már korábban lemondott.

A POLGÁRMESTER VÉGIG KIÁLLT A TERVEZETT BERUHÁZÁS MELLETT.

 






Az ügy miatt végül a helyiek aláírásgyűjtésbe kezdtek, és helyi népszavazást kezdeményeztek. Szerintük a bányanyitás hatalmas teherautóforgalmat generálna, tönkretenné a környék élővilágát és az ingatlanjaik teljesen elértéktelenednének.

A FIDESZES TÁMOGATOTTSÁGÚ POLGÁRMESTERT MOST A TELJES TESTÜLET KÖVETTE, ŐK SE MERTÉK KÉPVISELNI A VÁLASZTÓIK AKARATÁT, NEM MERTEK SZEMBEMENNI AZZAL A TERVEZETTEL, MELY TELJESEN TÖNKRETENNÉ A KÖRNYÉKET.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top