Érdekes fordulatot vett a Balaton-parton található Club Aliga története. A magánkézben lévő üdülőközpont felújítása érdekében lépett most a kormány,
ÉS NEMZETGAZDASÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSSÁ MINŐSÍTETTÉK.
– közölte a Magyar Nemzet.
A korábban Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Appeninn Nyrt., most több mint 7 milliárd forint támogatást is kapott a munkára a kormánytól.
A cég a lapnak a kiemelt státuszról azt közölte:
“a minősítés hozzájárul, hogy mielőbb befejeződjön az előbb állami kézben, majd 2007-től magánkézben lévő üdülőközpont évtizedek óta fokozatosan romló állapotának megújítása, a döntés következtében például számottevően gyorsulhatnak, ugyanakkor nem egyszerűsödnek az építkezéshez szükséges hatósági eljárások.”
A lap közölte, hogy “2023 végéig a Club Aliga területén egy egész évben működő, négycsillagos, több mint 160 szobás szálloda épül fel. A hotelhez wellnessrészleg, konferencia-központ, sportpályák, játszóterek, boltok és kávézók is tartoznak majd.”
AZ AZONBAN TOVÁBBRA IS TELJESEN ÁTLÁTHATATLAN, HOGY MI ALAPJÁN KAPNAK EGYES BERUHÁZÁSOK KIEMELT JELENTŐSÉGŰ MINŐSÍTÉST.
A kormány mostani döntése pedig beleillik abba a képbe, melyet az MSZP vázolt fel. Szerintük jelenleg “a Balaton és más természetes tavaink fideszes gyarmatosítása” folyik, mely ellen népszavazással próbálnak meg küzdeni.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
