Politika

Szlávik János: ősszel lehetnek újabb járványügyi szigorítások az iskola elindulásával

168ora.hu

Az ATV Start műsorában Szlávik János azt mondta, az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma, de a környező országokéhoz képest kedvezőbbek a magyar adatok. Az infektológus szerint az emelkedés elsőre riasztónak tűnik, de az aktív fertőzöttek és a halottak számát is figyelembe kell venni, így nézve pedig már messze nem olyan aggasztóak az adatok.






 

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa úgy vélte, a védekezéshez a jelenlegi intézkedések elegendőek,

változást az ősz hoz majd az iskola elindulásával. Addig szerinte nem lesz több szigorítás.

 

Komolyabb intézkedések akkor lehetnek, ha több góc is kialakul.  Ehhez a koronavírus-járvány dinamikáját kell figyelnük a szakembereknek.

Koronavírus - Az Országgyűlés népjóléti bizottságának ?

Fotó: Soós Lajos

Donald Trump bejelentéséről, hogy a vakcina meglesz az amerikai elnökválasztásra, azt mondta, 4-5 oltóanyag már van, amit embereken tesztelnek, ezek eddig biztonságosak. Ezen felül el tudja képzelni, hogy a választások előtt sok emberen próbálják ki a vakcinát, de a tesztelést nem lehet felgyorsítani. Meg kell várni, hogy a hosszú távú mellékhatásai is ismertek legyenek a vakcinának.






 

A szakember azt mondta, ő be fogja oltatni magát. Ez nem lesz kötelező, de szerinte az egészségügyi dolgozóknak, felelős embereknek ezt kell tenniük, hogy ne jelentsenek veszélyt másokra. Magyar orvosként azzal fogja beoltatni magát, amit a magyar hatóságok engedélyeznek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top