Politika

A pancser fidelitaszosok megpróbálták megzavarni Gyurcsány nyári egyetemét

nyugatifeny.hu

Féltékenyek.






 

Nagy sikerrel zajlik Gyurcsány Ferenc nyári egyeteme Balatonlellén, ahová a 35-szörös túljelentkezés után 80 szerencsés fiatalt válogattak be.

 

A négy napos program során a résztvevők “jobban megismerik majd a napi politikai működését, a magyar politika viszonyait, a politikai kommunikáció működését és a DK politikusait.”

 

Gyurcsány kedden a közösségi oldalán osztott meg képeket az éppen zajló rendezvényről:

80 fővel tegnap délután elindult az első nyári egyetemem.

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. augusztus 11., kedd

 

Gyurcsánynak a fiatalok körében tapasztalható népszerűségére láthatóan nagyon féltékeny lett a Fidelitas.

 

Az ország legcikibb és legszánalmasabb ifjúsági szervezete ezért kedden ellenkampányba kezdett a helyszínen.






 

A balatonlellei strandbejárat közelében elhelyezett óriáskivetítőn a 2006-os zavargások során készült képeket mutatnak be a rendőri fellépésről, valamint hangfalakból bömböltetik Gyurcsány Ferenc félórás őszödi beszédének néhány manipulatív módon kivágott másodpercét.

 

Illés Boglárka, a Fidelitas nevű trafiktulajdonos-keltető szervezet elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt hazudta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc vezette a kormányt, akkor “egekbe szökött” az államadósság, elvették a 13. havi nyugdíjat, elvették az otthonteremtési támogatást, megadóztatták a vállalkozókat, és a rezsi is folyamatosan nőtt.

 

Jogszerű? Arányos?Ha nem emlékszel 2006-ra, mi megmutatjuk, hogy ki az a Feri!

Közzétette: Illés Boglárka – 2020. augusztus 11., kedd

 

A fidelitaszos vezető szerint fontos erre felhívni a fiatalok figyelmét, ezért indították a “szembesítő” kampányukat, amely online is zajlik hétfő óta.

 

Beszélt arról is, hogy az interneten látható videójuk Gyurcsány Ferenc “tíz főbűnét” idézi fel.

 

Balatonlellén a keddi napon tart a kivetítőn, kihangosítással zajló kampány, ami ezt követően az online térben folytatódik – mondta a címeres nullákat tömörítő Fidelitas elnöke.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top